Mi is nyaralunk

2004 óta rendszeresen MI IS NYARALUNK tábor!

Az egyhetes nyári tábor egyik legfontosabb programunk. Célja a szervátültetett gyermekek testi-lelki rehabilitációja, valamint társadalmi reintegrációja. A táborban a közösségi életbe való sikeres visszatérésüket rekreációs programokkal segítjük: csoportos beszélgetésekkel, sok sporttal, kalandparkkal, motorozással, együttes játékkal. Fontosnak tartjuk, hogy az érintett családok minél előbb felismerjék, hogy gyerekeik, a súlyos és gyakran hosszú évekig tartó betegség után, a sikeres szervátültetésnek köszönhetően újra teljes értékű életet élhetnek.

Az egyhetes táborban a legkülönbözőbb programokkal és módszerekkel fejlesztjük a gyerekek önismeretét és önbizalmát. Bebizonyítjuk számukra, hogy ők is ugyanolyan tehetségesek, ügyesek, képesek mind arra, amire egészséges társaik. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy a szervátültetett gyerekek mellett részt vegyenek az egészséges testvéreik és szüleik is.

A rehabilitációt komoly önkéntes csapat segíti, melynek tagjai különböző területekről érkező szakemberek: nefrológus, gyermekgyógyász, kardiológus, pszichológus, családterapeuta, gyógytornász, testnevelők, művészek, rendezvényszervezők, pedagógusok.

Sok gyerek az alapítvány által szervezett táborban nyaral életében először, ezért mindent megteszünk, hogy olyan élményterápiában részesítsük őket, amely segíti a betegséggel, műtéttel járó trauma feldolgozását.

A Transzplantációs Alapítvány minden szervátültetett gyermek, valamint egészséges testvéreik és a 12 év alatti gyermekek egyik kísérőjének tábori részvételi díját átvállalja.

MI IS NYARALUNK táboraink az elmúlt évek során:

2023

Beszámolók

Galéria


 

2022

Beszámolók

Galéria


2020

 

Beszámolók

Galéria

 


2019

 

miis2016

Beszámolók

Galéria

 


2018

miis2016

Beszámolók

Galéria >>


2017

miis2016

Beszámoló

Galéria >>

 


2016

miis2016

Beszámoló

Galéria >>


2015

Mi is nyaralunk logo 2015 Beszámoló

Képek


2014

nyaral2014

Beszámoló

Képek >>


2013

nyaral2013

Beszámoló

Képek a galériában


2012

nyaral2012

Beszámoló

Képek >>

 


2011

nyaral2011

Beszámoló

Képek >>


2010

nyaral10_logo

Képek


2009

nyaral2009

Képek


2008

nyaral2008

Képek


2007

nyaral2007-logo

Képek

 


NÉPSZERŰ KIADVÁNYUNK


Keresés

TÁMOGASSA ALAPÍTVÁNYUNKAT!

10200885-32611135-00000000

A szervátültetett és szervre váró gyermekek és családjaik rehabilitációjáért!

KÖSZÖNJÜK ADOMÁNYAIKAT!

 


Feliratkozás levelezőlistánkra

Megszakítás