Fórumok dializált betegek és hozzátartozóik számára
2018. április 22.
" Csak nő szülhet gyermeket, de bárki ajándékozhat életet "
"Az idei második transzplantációs fórumot Szegeden tartottuk, ahol 2013-ban jártunk utoljára a csekély érdeklődés miatt. Most kétszer annyian voltak, mint akkor, de bevalljuk, több résztvevőre számítottunk! Prof. Dr. Lázár György, Dr. Szederkényi Edit, Dr. Hódi Zoltán sebészek és Dr. Borda Bernadett sebész nephrológus előadása, valamint az élődonoros párok szuggesztív személyisége és története mély benyomást tett a résztvevőkre. Elmondhatjuk, hogy nem egy embert győztek meg arról, hogy adjanak, illetve elfogadjanak...
Az egyik résztvevő házaspár levele:
"Köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk az Önök által Szegeden megrendezett fórumon. Sok új és hasznos információt tudtunk meg az élődonoros transzplantációval kapcsolatban. Az ott elhangzottakból átfogó képet kaptunk mindenről. Külön kiemelném, hogy számunkra nagy pozitív gesztus volt az orvosi team jelenléte is. Most már mind a ketten reális lehetőségnek látjuk az élődonoros transzplantációt.
Munkájukhoz további sok sikert kívánunk!"
Köszönjük az EMMI támogatását és Horváth Kriszti fotóit!
Képek a galériában <<
2013. április 28.
Április 28-án, vasárnap ismét Transzplantációs Fórumot rendeztünk, harmadik alkalommal Szegeden, az Ifjúsági Házban, ahová a szegedi transzplantációs régióba tartozó vesebetegeket és hozzátartozóikat hívtuk meg. Sajnos, ez a régió ismét passzivitást mutatott, míg más régiókban 100 fölötti létszámmal számolhatunk minden alkalommal, Szegeden ez jóval 100 alatti... Sajnálhatja, aki nem jött el, mert rendkívül jó előadásokat hallhattunk Dr. Szederkényi Edit és Dr. Szenohradszki Pál sebészektől, és Dr. Remport Ádám nefrológustól. A Fórumot Prof. Dr. Lázár György, a Sebészeti Klinika igazgatója nyitotta meg. Élődonoros transzplantációban részt vett párok beszámolója zárta a programot, majd következett a kiváló ebéd, és a személyes beszélgetések.
Köszönjük az orvosoknak és a regisztrációban segédkező koordinátoroknak, valamint az élődonoros pároknak, hogy a vasárnapjukat feláldozták a betegek érdekében, és szomorúan állapítjuk meg, hogy a betegek érdektelensége (ebben a régióban) nem változott...
Köszönjük az EMMI és a Nemzeti Vese Program támogatását!
2011. november 6.
Vasárnap Szegeden tartottunk Transzplantációs Fórumot a Nemzeti Vese Program keretében. Kiváló előadásokat hallhattunk orvosoktól, lelkesítést kaptunk ismét Börcsök Enikő (kétszeresen vesetranszplantált) színművésztől és Both András (kétszeresen vesetranszplantált) RTL Klub hangja-színművésztől, valamint egy édesanyától, aki felnőtt fiának és egy kétgyermekes asszonytól, aki férjének adott vesét. Úgy érzem, meggyőztünk megint néhány embert...
2010. május
A vecsési (budapesti) után a második Élődonoros Fórum is sikeresen lezajlott Szegeden. A szegedi régióba tartozó művese állomásokról szép számban érkeztek a betegek és hozzátartozóik, és az előadások után feltett kérdések arra utalnak, hogy nő az érdeklődés az élődonoros transzplantáció iránt.
Ehhez bizonyára hozzájárultak az érdekes és hétköznapi ember számára is érthető előadások, melyeket Dr. Szederkényi Edit, Dr. Szenohradszy Pál, Dr. Hódi Zoltán szegedi sebészek és Dr. Remport Ádám budapesti nefrológustól hallhattunk.
Tarján Iván „Hommage á la Medicine” és „Himnusz az életért” c. filmjei, valamint az öt élődonoros pár beszámolói (apa-fia, anya-fia, házaspár, testvérek) erősen hatottak az érzelmekre. Megtudtuk, hogy egy szegedi édesanya túl az ötvenen, négy évvel ezelőtt egy hasonló szegedi fórum hatására döntött úgy, hogy nem hagyja magát lebeszélni a fiától, és odaadja neki a veséjét.
A példa az akkor már 18 éve édesanyjától kapott új vesével élő Kara Vilmos és édesanyja volt, akik most is ott voltak, sőt Vili felesége és két kislánya is igazolta, hogy érdemes...
Köszönjük az ASTELLAS Pharma és az EÜM támogatását, és a dialízis szolgáltatók közreműködését.