Farsang 2007-2012

2012 HAVAZÁS ÉS FARSANG Tengelicen

A farsangi rendezvény már igazi hagyomány az Alapítványnál, de már a tengelici helyszín is annak számít, hiszen negyedik alkalommal rendezzük meg itt, a Hotel Orchideában, mely a legideálisabb hely 120 ember részére. Birtokoljuk a szálloda összes szobáját, termeit, wellness részlegét, velünk van tele ilyenkor minden. Hogy kik is vettek részt, lássuk csak! 28 család egy-két-három, sőt négy gyermekkel, hét gyerek szülői kíséret nélkül, öt orvos (nefrológus, hepatológus, kardiológus, infektológus gyermekgyógyászok), pszichológus, gyógypedagógus, kórházpedagógus, családterapeuta a szintén ilyenkor hagyományos szülő-orvos fórum résztvevőiként, valamint önkéntes segítőink és a rendezvény szervezői. A gyerekekről annyit, hogy összesen 54-en voltak; 11 máj-, 11 vese-, 3 szívátültetett, 2 májra váró, 1 szívre váró, azaz összesen 28 „beteg” gyerek és 26 egészséges testvér. Állítom, senki meg nem tudta különböztetni, ki transzplantált, ki nem.

Többen már hetedik alkalommal jöttek, sokan most először, de elmondhatjuk, hogy mindenki felfrissülve, kipihenve, élményekkel tele tért haza. (Többen agitáltak, hogy hóviszonyra hivatkozva maradjunk még pár napot.)

A program péntek délután kultúrával kezdődik, amit Illés Erzsi (Rózsa Viktor édesanyja) szervezett idén is. Nagyszerű volt a Tücsök Zenés Színpad által előadott műsor, a kicsiktől a nagyokig csupa tehetséges énekes előadókat láthattunk, hallhattunk. Próbálták bevonni a mi gyerekeinket is, de csak a szívtranszplantált kicsinyeink (Hanna, Máté, Zsófi) voltak igazán bátrak, és őket támogatta még Antónia, aki szintén szívtranszplantáció esélyese...

Este, a szuper vacsora után megnéztük a nyári táborról készült filmet. A gyerekek számára mindig nagy élmény a csapatverseny, de most először a szülők is játszhattak péntek este, és szombat délelőtt is. Nagyon élvezték, igazi csapatépítés történt! Ígérjük, ezt folytatni fogjuk. A farsangon egyre több szülő is beöltözik, ilyen népes ötletes jelmezes felvonulás még sosem volt. A szülők táncversenyében is volt néhány bátor jelentkező (konkrétan öt pár), a keringő + rock and roll összetett verseny győztese – Illés Máté szülei – az őszi Astellas Gyereknapon ingyenesen vehetnek részt.

Természetesen volt hógolyózás, sok-sok pancsizás és a fakultatív borkóstolásról sem feledkezhetünk meg, 22 bátor ember szombat délután, a sűrű hóesésben elbuszozott Szekszárdra, a Takler pincészetbe, és bizony nem bántuk meg! Köszönjük Rózsa Sanyinak a szervezést!

Köszönjük a Rózsa család segítségét a szervezésben, a Tücsök Zenés Színpad fellépését, a zenészek egész szombat esti-éjszakai közreműködését, a Hotel Orchidea magas szintű szolgáltatását, és ezzel szemben négy éve tartó kedvező árszintjét, és köszönet az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-nek, mely idén is támogatta rendezvényünket, ennek köszönhető a szombati finom gulyásleves-fánk ebéd.

Képek a galériában >>


2011: FERGETEGES FARSANG TENGELICEN február 4-6-ig

Múlt évben vakító hó, idén ragyogó napsütés fogadott minket Tengelicen, a hagyományos farsangi rendezvényünk színhelyén.

Nincs is erre a hosszú hétvégére – orvos-szülő fórum, akadályverseny, farsangi mulatság, kulináris és wellness élmények – alkalmasabb hely, mint a Hotel Orchidea, ahol a több mint 100 résztvevő (fele gyermek, s közülük 28 transzplantált) minden tagja, kivétel nélkül kitűnően érezte magát, immár harmadjára. Sajnos, az aktuális influenzajárvány miatt tizennégyen lemaradtak eme élményekről. A csapat megszavazta, hogy jövőre velünk, újra itt, de lehet, hogy későbbi időpontban, hogy elkerüljük a járványidőszakot.

Köszönjük Illés Erzsinek a kulturális program szervezését, melynek része volt péntek délután Sebestyén István, a huncut bukovinai székely mesemondó, és a szombat esti talpalávalót húzó zenekar, valamint a vörös nedűt kedvelő szülők és orvosok számára a szekszárdi Fritz tanyán szervezett borkóstoló.

Köszönjük Sebestyén Istvánnak és a zenészeknek, hogy önzetlenül szórakoztatták a társaságot, valamint a Paksi Atomerőmű támogatását, melynek köszönhetően ismét részünk volt az ízletes szombati gulyás-fánk ebédben.

A Hotel Orchidea vezetőjének és személyzetének külön HÁLA és KÖSZÖNET!

Képek a galériában >>


FARSANG – Tengelicen 2010. február 5-7.

Amilyen meseszerűen hangzik a Tengelic név, olyan mesés volt az idei farsangunk is.

Ötödik alkalommal rendezte meg alapítványunk a szervre váró és szervátültetett gyerekek farsangját (második alkalommal Tengelicen), amin természetesen testvéreik és szüleik is részt vesznek, és állandó önkénteseink sem maradhatnak ki belőle.

Kicsit izgultunk, mert az influenzajárvány és a folyamatos hóesés alaposan lefaraghatja a bejelentett létszámot (az egész Hotel Orchideát kibéreltük), de szerencsésen megúsztuk. Csak egy transzplantált gyerek, és egy egészséges testvér betegedett meg, és a hóakadályt is mindenki leküzdötte, hogy ott lehessen.

Péntek délutánra a megbetegedett Kákonyi Máté donorja-édesanyja, Böbe a szomszédos Szedresről fergeteges programot szervezett. Mesét mondott a híres mesemondó Berecz András, gyerekek-felnőttek egyaránt nagy élvezetére. Majd a Bartina Zenekar, s végül a Bogyiszlói Táncegyüttes kápráztatta el a közönséget. Megint megállapíthattuk, milyen csodálatos a magyar kultúra, milyen szerencse, hogy működnek még mai is a hagyományőrző együttesek.

A kulináris élvezetek után Tarján Iván filmjeiben élvezhették újra a 2009 évi nyári tábort, vagy a Himnusz az életért c. filmben egy-egy gyerek életét kísérhették végig a betegségtől a transzplantáción át a kivirulásig.

Szombaton reggeli után megkezdődött a szokásos fórum, ahol Reusz György professzor alapítványunk orvos igazgatóját, nefrológus gyermekgyógyászt, Dr. Török Szilárd a budapesti Transzplantációs Klinika nefrológusát, Dr. Szőnyi László hepatológus gyermekgyógyászt és Dr. Kulcsár Andreát, a Szent László kórház infektológus gyermekgyógyászát kérdezhették a szülők transzplantált gyermekeikkel kapcsolatos problémáikról. Bő két órán át tartott a rendkívül hasznos beszélgetés mindkét fél (orvosok – szülők) teljes megelégedésére. A gyerekek ez idő alatt már élvezték a wellnesst – uszoda, élménymedence, szauna, stb. –, de a fórum után a szülők is belevetették magukat az élvezetekbe.

A farsangi (fánkos) ebéd után elméletileg csendes pihenő következett, de ezt inkább a szülők tartották be. Délután Feszt Timi szervezésében és vezetésével lezajlott a szokásos csapatverseny, Böcskei Virág pedig már teljesen rutinosan a szülők Aktivity játékát vezette. Már a szülők is nagyon rutinosak a játékban, és legalább annyira élvezik, mint a gyerekek!

Vacsora után épp’ hogy csak idő volt az átöltözésre, és kezdődött a jelmezes bevonulás. Jobbnál-jobb jelmezekkel kápráztattak el bennünket nem csak a gyerekek, hanem némely szülő is! Bevallom, volt, akire csak hosszas kutatás után ismertem rá!

Meghirdettük a szülők táncversenyét, amiről pesszimista jósok le akartak beszélni, hogy úgy sem lesz jelentkező. Hát volt. Azt nem mondom, hogy nem fértek el a táncparketten, de hat bátor pár nekiindult, és látszott, hogy még élvezik is. A győztes Lovas pár egyik fele, Edit most viszont megint legyőzheti félelmét, mikor az ajándékba kapott RiverRide földön és vízen városnéző busszal csobbanhat majd a Dunába.

A talpalávalót a szedresi Varga Gyula szolgáltatta most is, mint tavaly, és le a kalappal előtte, kitűnően bírta éjjel 2-ig, amíg csak táncosok voltak. Köszönjük!

Vasárnap nem siette el senki a reggelizést, és a fáradalmak kipihenésére még 13 óráig rendelkezésünkre állt a wellness, és a szobáink.

Köszönjük a Hotel Orchideának a kiváló szolgáltatást, a Paksi Atomerőműnek a támogatást, amelyből szombaton ebédet tudtunk nyújtani a résztvevőknek, Kákonyi Böbének a kulturális program szervezését, Feszt Tímeának és gárdájának a csapatverseny szervezését.

Képek a galériában >>


Farsangolás Tengelicen 2009. január 30. – február 01.

Negyedik alkalommal rendeztünk farsangot, ezúttal a TRAPPANCS egyesülettel közösen, Kákonyi Ferencné (Böbe) ötletére és segítségével Tengelicen, a Hotel Orchideában

Csupa móka-kacagás, jobbnál-jobb jelmezek, szenzációs akadályverseny, szuper szállás, ellenállhatatlan levesek és főételek, krémes-hegyek, úszóverseny a gyerekeknek, többórás csevegések a szülőknek a termálvizes fürdőben, szaunában.

Kiemelkedően érdekes, rendkívül aktív szülői részvétel az orvos-szülő fórumon Dr. Reusz György professzorral az I. sz. Gyermekklinikáról, Dr. Kalmár Nagy Károly adjunktussal a POTE transzplantációs osztályának főorvosával, Vargáné Molnár Márta gyógypedagógussal, és Szekeres Ágota pszichológussal.

A kulturális élvezetekről is gondoskodott Böbe-anyuka, aki a szomszédos Szedresről mindenkit beszervezett, hogy mi jól érezzük magunkat. Így a Csurgó Zenekar muzsikáját, Kőszegi László és István előadását és bemutatóját a népi hangszerekről, és a farsangi talpalávalót Varga Gyula játszotta szinte szünet nélkül, késő éjszakáig. Minden gyerek részt vett az akadályversenyen, minden gyerek beöltözött jelmezbe, és szinte minden gyerek táncolt, a kicsik korábban (22-23 óra körül) tértek nyugovóra, a nagyok éjjel 1 óráig ropták.

Képek a galériában >>


2008: Farsang Balatonvilágoson

2008. február 8-10. került megrendezésre Balatonvilágoson, a Frida Family Hotelben a szervátültetett-, és átültetésre váró gyermekek téli, családi sport-hétvégéje a Transzplantációs Alapítvány és a TRAPPANCS Egyesület közös szervezésében.

A program célja a szervátültetett gyerekek testi és lelki rehabilitációja, sportos életmódra való ösztönzése, valamint a szülőknek történő segítségnyújtás a mindennapok problémáinak megoldásához. Ennek részeként került sor a szülő-orvos fórumra is, amelynek keretében a szülők kérdéseire Prof. Dr. Reusz György és Dr. Remport Ádám válaszolt.

A játékos vetélkedőkön és a farsangi mulatságon is együtt vettek részt a szervátültetett és átültetésre váró gyermekek egészséges testvéreikkel, hiszen az alapítvány hitvallása, hogy "Te is olyan vagy, mint az egészségesek".

Képek a galériában >>


Velence 2007

Szokásos téli családi programunkat februárban tartottuk a Velencén lévő Hotel Juventusban, közel 100 résztvevővel.

A fantasztikus szálloda és kiszolgálás – uszoda, szauna, hydromasszázs, svédasztalos reggeli, ebéd, vacsora) mindenkit elbűvölt, hát még a programok...

Az ügyességi csapatverseny, az esti színházi előadás (drámajáték), és persze a jelmezes farsangi buli mindenkit jól megmozgatott testileg-lelkileg. Az Aktivity játékban a szülők igazán aktívan vettek részt, mivel az ott szerzett pontok gyerekeik csapatát erősítették.

Képek a galériában >>


NÉPSZERŰ KIADVÁNYUNK


Keresés

TÁMOGASSA ALAPÍTVÁNYUNKAT!

10200885-32611135-00000000

A szervátültetett és szervre váró gyermekek és családjaik rehabilitációjáért!

KÖSZÖNJÜK ADOMÁNYAIKAT!

 


Feliratkozás levelezőlistánkra

Megszakítás