De legyen bárhogy, történjen bármi, a sebek tettek azzá minket, amik most vagyunk, és a holnap fájdalma tesz majd azzá, akivé lehetünk. Azért kaptuk, mert benne voltunk valamiben, valami megismételhetetlen csodában, ami bárhogy is ért véget, esélyt adott. Esélyt a szebbre, jobbra, egy reménnyel teli gyönyörű világra. Az Életre!
Egy hét alatt rájöttem, hogy tagjai vagyunk egy olyan közösségnek, ahol mindannyian Hősök vagyunk. Hős a szervátültetett gyermek, Hős az egészséges testvér, Hős az anyuka, Hős az apuka, Hősök a gyógyító orvosok, Hősök az önkéntesek. Olyan hősök vagyunk, akik ugyan időben máskor, de egy célért vívtuk és vívjuk a csatát...az egészséges boldog életért!
Azt hiszem, szeretünk ide tartozni... Hozzátok!
Köszönjük szépen Transzplantációs Alapítvány!
Mi is nyaralunk jövőre is!
Éles Olivér és szülei
Amikor Zolinak hívják Hófehérkét…
Mint minden évben, idén is nagyon jól éreztük magunkat a táborban. Simon úgy érzem, hogy oly sok év után, most találta meg igazán a helyét és persze ez nagyon boldoggá tett engem! Ez többek között annak is köszönhető, hogy rátalált a neki való sportra, a röplabdára. Ráadásul nem csak simán lelkes volt, hanem kiderült, hogy meglehetősen ügyes is benne. Olyannyira, hogy ősztől járni fog a szervátültetett röpisek edzéseire és remélhetőleg a következő versenyen már legalább a kispadon biztos helye lesz a csapatban.
Ami még Simon számára és számomra is feldobta a tábori hangulatot, az a csapatunk volt. Remekül éreztük magunkat együtt egész héten Nagy Tóni (önkéntes segítő) vezetésével. Az is jó volt, hogy nem versengés volt, hanem a saját szórakoztatásunkra élvezhettük egymás társaságát. A kötelezettségektől mentes együttlét hatalmas lelkesedést szült. És nem csak nálunk, hanem láthatóan a többi csapatnál is. Remek ötlet volt a csapat Ki mit tud, ami szintén tét nélküli és fergetegesen jó hangulatú volt. A hét elején megkapott meséket profin, olykor komolyabban, de általában inkább humorosan, végtelen lelkesedéssel dolgozták át a résztvevők. Ahogy elnéztem, nem csak a mi csapatunknál, hanem mindenhol, mindenki kivette a részét a munkából. Egész komoly díszletek és jelmezek készültek. Nálunk Jeránek Ákos fantasztikus rímbe szedett átiratot írt a Hófehérkéből. Többen el sem hitték, hogy az elképesztően vicces műalkotás egyetlen délután született. Nagyon szerettük a készülést, a próbákat és amikor Magyar Zoli elvállalta Hófehérke szerepét, már tudtuk, hogy nyert ügyünk van. A produkció olyan jól sikerült, hogy bármilyen versenyen kiállhatnánk vele!
Nekem személyesen nagyon megtisztelő volt, hogy Börcsök Enci megdicsért a darabban való szerepemért. Én lehettem a mesélő és igyekeztem a lehető legjobban felolvasni az Ákos által írt remek szöveget. Dobi Eti már tavaly és idén ismét felkért, hogy a szülők esti játékaiban is szerepet vállaljak, ami szintén nagyon jól esett. Tavaly a jobbomon Enci, a balomon Tóth Zoli ült, aki sajnos idén már nem lehetett velünk. Enikő nagyon szép megemlékezéssel kezdte az estét, mielőtt belecsaptunk volna a játékba, amely fergeteges hangulatú volt. Eti feladatain, főleg az igaz-hamis játékon nagyon jókat nevettünk.
Köszönjük nektek az az eddigi éveket és az idei legjobb táborunkat! Jövőre veletek ugyanitt, illetve ugyanott!!!! J
Gálvölgyi Eszter
Nincsen mértékegység
Pilinszky János azt írja a jótettről, hogy semmiféle műszer nem jelzi, és semmiféle statisztikai apparátus nem készít róla táblázatot, de a jelenléte annál valóságosabb. Minden kétséget kizáróan ez az állítás a “Mi is nyaralunk” táborra is tökéletesen megállja a helyét, hiszen a tábor jelenléte és a fontossága mérhetetlen, számszerűsíthetetlen. Hány család története fér bele egy hétbe? Mennyi gyerekkacaj, mennyi boldogság?
Ezekre nincsenek válaszok, vagy mérhető adatok, a tábor szummáját csak emlékekben és érzésekben őrizzük. Olyanokban, ahol a kisgyerekek a valaha látott legnagyobb harcosok, a szülők pedig a legnagyobb szuperhősök.
A 15. táborban az én feladatom az volt, hogy a harcosokat és szuperhősöket mozgásra bírjam esténként, és betanítsam az idei tábortáncot. Ezt a megbízást már a második napon abszolváltuk, egyszerre lendültek a kezek és a lábak, egy ritmusra tapsoltunk és forogtunk a Balaton partján. Június 29-én este azonban nem csak a kezeinket és lábainkat mozgattuk egy ritmusra, hanem a szívünk is egyszerre dobbant egy nagyot a szervriadó hallatán.
A legjobb keresztmetszeti képet a tábor lényegéről számomra ez az este jelentette. Ez az este, amikor mindenki, aki értesült a hírről karöltve, lélegzetvisszafojtva várta a mentőautó érkezését, egészen addig, amíg az be nem gördült a tábor területére. Onnantól pedig üdvrivalgás, tapsvihar, drukkolás, és megannyi elhomályosult szempár. Igazán különleges és megindító látvány, nem mindennapi élmény. Messzebbről szemlélve az eseményeket egy olyan hatalmas család összetartozását mutatja, amelynek a sorsközösségébe való tartozás legalább akkora kiváltságot jelent, mint terhet. Olyan ritka, és szeretetteljes pillanatok voltak ezek, amelyekben egészen tisztán látszik, hogy ezek a szuperhősök, és harcosok hogyan küzdenek, és szorítanak egymásért.
Nincsen mértékegység, a tábor értéke mindennél valóságosabb.
Köszönöm az élményt, köszönöm a lehetőséget. Jövőre találkozunk!
Csetneki Kata
Önkéntes
Az igazi hősök köztünk élnek! Bizonyította ezt az az egy hét is, amit a Transzplantációs Alapítvány jóvoltából Balatonszemesen tölthettünk el a Mi is nyaralunk táborban. Kisfiúnk, Olivér már négy éve él új májacskájával. Sokszor beszélgettünk arról, hogy vajon milyen is lehet az a bizonyos transzplantációs tábor, és most idén végre eljött a mi időnk is... jelentkeztünk!
