Mi is nyaralunk 2017.

Idén tizennegyedik alkalommal rendeztük meg a szervre váró- és szervátültetett gyermekek táborát augusztus 5-12. között Balatonszemesen, az OTP Hotelben. A táborban az egészséges testvérek és szülök is kezdettől fogva részt vesznek, így idén már több, mint kétszázan élvezték a tökéletes időt és programokat. Erről két új táborozó család beszámolója tanúskodik.

 

 

A táborban készült képek itt láthatóak:

<< Galéria 1 - Jakab Ivett képei

<< Galéria 2 - Dr. Grózli Csaba képei

<< Galéria 3 - Horváth Krisztina képei


Beszámolók a táborról

Első Tábori Élményünk

Foley Család

Azoknak, akik nem ismernek minket, leírom, a mi családunk csak pár hónapja került az Alapítvánnyal kapcsolatba és az itthoni orvosokkal is csak kb. 6 hónapja. Fionn fiunk, aki 4 éves, New York-ban kapott szívet 4 hónapos korában és azóta ott kezelték. Idén Januárban, sok megfontolás után, költöztünk haza, Magyarországra, Budapestre.

Nagyon jó döntés volt! Az orvosaink révén kaptuk a meghívást a táborba és tényleg nem tudtuk mire számítsunk.

Az egész családot egy ici-pici mentazöld Chevy-be bepakolva, felvillanyozva érkeztünk a szállodába Balatonszemesre. Semmit nem tudtunk és senkit nem ismertünk de máris egy vidám és stressztől mentes fogadtatás várt bennünket az előtérben. Egy-két ismerős arc kiviláglott a tömegből még a Mogyoródi AquaParkból, aminek nagyon megörültünk. Rengetegen megállítottak hogy bemutatkozzanak illetve segítséget nyújtsanak, hogy mit hol találok. Sok kedves és vidám család vett körül, akikről nem is hinnénk, min mentek keresztül. Fionn egyből úszni szeretett volna, igy első utunk a medencébe vezetett, ami a hőségben nagyon frissítő volt. Utána pedig már ment minden a maga útján. Nagyon sok új barátot szereztünk és a gyerekek is.

Lily kislányunk még csak 15 hónapos és ő is rettentően élvezte a sok fürdést, a trambulizonást, a homokozást, úszást, na és persze az összes étkezést, melyet rendszerint négykézláb, békaügetésben hagyott el mindkét gyerek. Fionnal pedig állandóan a vonatokat lestük és hallgattuk illetve rajzoltuk az ebédlőben evés közben. A Manó-házba ugyan cipelni kellett, de amikor már ott volt, nagyon szerette a gyöngyözést, gyurmászolást. A trambulin-ról pedig nem lehetett leszedni! Egyik nap az jutott eszembe, ebéd közben, hogy nem is mondtuk el Fionnak érthetően, az ő nyelvén, hogy milyen tábor is ez. Kiknek is szerveződött. Mi úgy mondtuk el annak idején, kis történetbe szedve, hogy Fionn egy angyal szívét kapta meg, így most odafordultam hozzá és azt mondtam:

-Fionn, látod a többi kisfiút és kislányt itt az ebédlőben?

-Igen. - mondta ő.

-Képzeld, itt minden kislánynak és kisfiúnak angyal szívecskéje van.

Nem mondott a kisfiam semmit, de látszott hogy emészti a hírt és hogy meglepődött, és azt hiszem felfogta, hogy miről van szó. Itt mindenki különleges, de ugyanakkor senki sem az. Itt mindenkinek megvan a saját szomorú-vidám története, de nem sajnálkozunk sem magunkon, sem a másikon. Együtt érzünk, nincs dráma, nincsenek felfokozott érzelmek, feldúlt kedélyállapotok. Itt a béke és vidámság szigete van, egy nagy befogadó közösség, ahol van sírás is, de inkább nevetés.

Ami nagyon megkapott, az a szülők humorérzéke volt, ami olyan segítségnek bizonyul, mint egy terápiás kezelés sem. (talán csak Edité). Minden család tudja, hogy rendkívül nehéz dolgokon mentünk és megyünk mindannyian keresztül a gyermekeink betegsége miatt. Én valahol elveszítettem az én egykori humorom, de most majd neki látok minden áron vissza hozni az életünkbe azt is. (A férjem sokkal jobb ebben nálam..)

A Családi Kör-t minden nap vártam már, hatalmas gyógyír volt a lelkemnek. Kár, hogy a férjem, aki Ír, nem ért magyarul, és nem beszél (nem is olvas..hahaha..!- tessék, egy kis humor) így nem tudott eljönni, pedig talán ez hozta a legnagyobb megkönnyebbülést számomra. Nagyon szuper volt azt a sok férjet és élettársat látni, akik kedveseik kezét szorongatva beszélték el előttünk és előttem hogy is éreznek. Ez nem könnyű dolog!Hogy nem vagyunk egyedül a sztorinkkal, hogy mások is átesnek és átestek ezen, és túl is élték! Sőt, már a tinédzser-kori mindennapos problémákkal küzdenek.

Ami szintén rendkívüli volt számomra, az a gyermekek “felnőttsége” és figyelme. Mindenki tudja, hogy gyermekeink, akik átestek már sok mindenen, korán érnek. De hogy ennyire figyelmes kis embergyerekek legyenek! Minden gyermek, bármekkora, köszönt és kérdezni kezdett. Teljesen befogadtak ők is minket és a gyerekeket is.

Gyakran a trambulinon beszélgettünk és a gyerekek maguk kérdeztek Fionn betegségéről vagy ők maguk beszéltek a sajátjukról, esetleg a családjukról. Nem hosszú beszélgetések voltak ezek, de nagyon őszinte megnyilvánulások és teljesen természetesek. Nagyon örültem hogy ezek a gyerekek illetve testvéreik megtiszteltek minket az ő történeteikkel, tapasztalataikkal. Elmondták, milyen érzés a biopszia után, fáj-e, kérdezték szed-e Fionn gyógyszert, én pedig hogy ők mindig beszedik-e vagy lázadnak néha. És mindez olyan természetesen zajlott, mintha az iskoláról vagy a kedvenc játékukról lenne szó. Felbecsülhetetlen érték egy ilyen közösség, mind a gyermekek mind a szülők számára, ami bennem csak most tudatosodott. És nagyon tisztelem és becsülöm ezeket a gyermekeket akik ennyi lélekjelenléttel élik nem mindennapi életüket.

A szervezés egyszerűen kitűnő volt, soha nem volt semmi fennakadás vagy értetlenség, pedig rengeteg program volt, akár egyszerre több helyszínen is. Ezek, persze mind arra szolgáltak, hogy szülőket és gyermekeket mind jobban összekovácsolják illetve hogy mindenki barátságokra leljen, felengedjen, stb. Ez hihetetlen jól sikerült már elsőre nekünk is, ami csak a szervezés és a hihetetlen befogadó közösség érdeme.

A Balatonban már 18 éve nem fürödtem – hát ez is sikerült most, nagy kacagások közepette. Köszönjük a krokodil matrac tulajdonosának, hogy ilyen szuper versenymatracot kölcsönzött nekünk!

Bevallom, az utolsó esti koncertet megkönnyeztem, olyan szívhez szóló volt a “Nem adom fel!” és mert nem volt kedvem otthagyni ezt a fantasztikus családot, amiben immáron mi is bele tartozhatunk.

Ezután rögtön jelentkeztünk a következő családi hétvégére Parádra és már alig várjuk.

Nagyon köszönjük az Alapítványnak és a szervezőknek hogy mi is részt vehettünk a táborban, és az önkénteseknek is, akik vigyáztak a gyermekeinkre (szemünk fényeire), akik fotóztak hogy megörökítsék a legszebb pillanatokat, akik szépítettek és építettek minket, és mindenkinek aki részt vesz az alapítvány munkájában. Fantasztikus csapat ez, és nagyon örülünk hogy mi is a részévé váltunk.

Szeretettel,

 A Foley Család


Mi is nyaraltunk (2017)

Ignáczné dr. Brunclik Edina

Kisebbik gyermekünk, Noémi már 7 éve él Apukája májdarabkájával, amit 6 hónaposan, az észak-németországi Kielben kapott 2010. április 29.-én. Szóval a 7. újjá-születésnapot követően határoztuk el és szántuk rá magunkat, hogy idén, több év után első alkalommal a Transzplantációs Alapítvány jóvoltából 2017-ben végre „Mi is nyaralunk”. Az ismerős családoktól már sokszor hallottuk, milyen jó ez a tábor, a szervezés és nem utolsó sorban a társaság. Elküldtük hát az e-mailt, amire jött is a gyors válasz Zsuzsától: „Kedves Ignácz család! Nagyon örülünk, hogy jöttök a táborba!”

Mi is örültünk, de nem tudtuk, mi vár ránk. Mit kell majd vinnünk, tennünk, hogy fogunk beilleszkedni egy jól összeszokott társaságba? Tudtuk, hogy vannak közös programok és külön foglalkozások is gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. A tábor előtt eszembe jutott, hogy több mint 25 éve táboroztam utoljára és lehet, hogy kicsit „öreg” vagyok már ehhez… A férjem, Imre („rendes” nevén: Öcsi) nyugodt volt, mint általában. Azt mondta, nincs mit veszíteni, ha nem jó, legközelebb nem megyünk, de ha meg se próbáljuk, nem tudjuk, mit hagyunk ki. A lányok (Dorina, Noémi) már az első perctől, ahogy elküldtük az e-mailt, nagyon örültek. Noémi minden nap azt számolta, mennyit kell még aludni és mikor indulhatunk a Balatonra.

Aztán végre eljött a várva várt nap. 2017. augusztus 05-én az autót jól megpakolva elindultunk otthonról (tudjátok: B.-A.-Z. Megye, Encs – Miskolc és Kassa között félúton). A közel 400 km-t kb. 3-4 óra alatt tettük meg és nagyon izgultunk, hogy lehetőleg időben, szokásunktól eltérően ne késve érkezzünk meg célpontunkhoz, a balatonszemesi OTP Hotelba.

Már a fogadtatás is nagyon barátságos volt: mindenki mosolyogva, kedvesen fogadott minket, rögtön megkaptuk a kellő információkat, na meg a tábori pólót és nem utolsó sorban a szobakulcsot is. A táborvezető Zsuzsa „nem néni” 1000+1 dolga mellett is üdvözölt minket és Fellner Márti rögtön szárnyai alá vett bennünket. Bemutatta a tábort, a foglalkozások menetét, helyét és mindenkit, akivel eközben találkoztunk. Rögtön az elején jó benyomást keltett bennünk minden és mindenki, de azért még mindig tartottunk (pontosabban én tartottam) attól, hogy sikerül-e beilleszkednünk, lehetőleg mielőbb. Szerencsére ez az érzésem is hamar elszállt, miután csoportokba osztva, a Zöld Csapat 1. megbeszélésen elkezdtük az ismerkedést. Rajtunk és a lánytestvéreken (Melike, Laura) kívül már mindenki „régi motorosnak” számított: Gálvölgyi Eszter és fia Simon, Magyarné Kati és Zsófi, a Kántor család (Kati, Laci Tamás és Peti) Nagyné Andi és fia Zétény. Szinte már az első pillanatban egy hullámhosszon voltunk, nevettünk, adtuk-vettük a poénokat. Szóval már itt is jól éreztük magunkat. A helyzet azonban még fokozódott, hiszen igyekeztünk mindenben részt venni, mindent kipróbálni. Noémi végre megtanult úszni, közben nagyon megszerette Cápa Bácsit és Cápa Nénit, no meg a többieket is. Reggel általában nehezen kel, de a táborban egy szóra ugrott, reggeli után pedig már fél 9-kor fürdőruhában toporgott, mikor mehet a medencéhez. Sokat kézműveskedett, ismerkedett és játszott a többi gyerekkel, szóval hamar beilleszkedett. Ugyanez volt a helyzet a nagyobbik lányunkkal, Dorinával is, bár ő egy kicsit nehezebben oldódott, de ő is új barátokat szerzett. Örömmel ment úszni, minden nap ment a kézműves házba is és Gyöngyvérhez is, ahonnan Noémivel együtt mindig sok vicces történettel, poénnal kerültek elő. Néha azt sem tudtam, hol vannak (ilyenkor jó, hogy nincsenek vagy öten), de a többi szülő megnyugtatott, hogy biztonságos helyen vannak és különben is, „legkésőbb kajaidőre előkerülnek”. A férjemmel mi is sok hasznos elfoglaltságot találtunk: részt vettünk a családi körben, ahol Edit fantasztikus irányításával szinte repült az idő. Mi szülők kicsit jobban megismerhettük egymást, tapasztalatokat, gondolatokat cseréltünk néha könnyes szemmel vagy legtöbbször nevetve. Esténkét Börcsök Enikő és Tóth Roland vezetésével táncoltunk, rockit és twistet tanultunk, illetve megpróbáltuk a lehetetlent: a pénteki záró estre egységes(nek tűnő) koreográfiát tanultunk be. Itt is nagyon jó csapat jött össze, sokat nevettünk, főleg, hogy a ritmus és zene nem mindig volt összhangban, és együtt meg már különösen nehéz volt rá koncentrálni. Mindenesetre a feladatot mindenki ügyesen megoldotta, a végén pedig sikerült egy jót bulizni. Fürödtünk a Balatonban (bár ez legtöbbször Apa és a lányok programja volt), felfedeztük a sószobát, sokat játszottunk, nevettünk, beszélgettünk, szóval jól éreztük magunkat. Jómagam minden délelőtt voltam chi kung-on, ahol Fellner Márti jól átmozgatott és hasznos gyakorlatokat mutatott nekünk. Ennek eredményeként közel egy év után visszatért az ízérzékem (amit ezúton is, sokadszorra köszönök!!!), így már nem csak emlékezetből tudtam, milyen pl. a dinnye íze, hanem éreztem is! Csupa pozitív élményben volt részünk ezalatt az egy hét alatt, mindent nagyon szerettünk, élveztünk! Szuper volt az Anna & the Barbies koncert, a bobozás, a Ki Mit Tud, a Zöld Csapat és persze a többiek is, a felnőttek, a gyerekek, az önkéntesek, egyszóval MINDENKI!!! Így utólag sajnáljuk, hogy csak most jöttünk el és kerültünk be ebbe a nagy családba, de most már mi is itt vagyunk, leszünk. Nagyon megható volt, ahogy az önkéntesek diszkréten szervezkedtek és minket is bevontak Zsuzsa szülinapi meglepijébe. Kedves Zsuzsa Nem Néni, a jó Isten éltessen még sokáig jó erőben, egészségben, hogy még számtalan tábort, programot tudj nekünk, értünk, velünk véghezvinni! Jó volt látni és megtapasztalni, hogy ez egy véd- és dacszövetség, egy kivételes, jó közösség. Itt szinte kivétel nélkül mindenki kedves, együttérző, empatikus, segítőkész – szóval igazi jó EMBER!

Örülünk, hogy részesei lehettünk ennek a tábornak, a nagy csapatnak, úgyhogy jövőre Veletek ugyanígy, ugyanitt!!!


Köszönjük Támogatóinknak és Önkénteseinknek, hogy segítségükkel, idén is megrendezésre kerülhetett a  14. Mi is nyaralunk tábor  

                                                                   ÖNKÉNTESEINK

Híreinket a facebookon is követheti


Népszerű kiadványunk

Csudamadár 12/1. 2017. márc.
Csudamadár 12/1. 2017. márc.
Csudamadár 12/1. 2017. márc.
Csudamadár 12/1. 2017. márc.
Csudamadár 12/1. 2017. márc.
Csudamadár 12/1. 2017. márc.

KÖZELGŐ ESEMÉNYEINK