Október 12-én a Szervdonációs és Transzplantációs Világnapot ünnepeltük reggeltől estig tartó programokon. 2007 óta szervezi és rendezi meg alapítványunk Magyarországon ezt a programsorozatot, amit az Európa Tanács kezdeményezésére 1996-ban, Genfben rendeztek meg először, majd 2005-ben a október második szombatját a Szervdonáció és Transzplantáció Világnapjává nyilvánított.
Délelőtt a MOM Sportban a szervátültetés területén dolgozó orvosok, szervátültetett sportolók és olimpikonok úszóváltója, valamint az MLSZ egykori kiváló válogatott labdarúgói részvételével rendezett kispályás mérkőzés azt a célt szolgálja, hogy hozzájáruljon a magyarországi szervdonációval és transzplantációval kapcsolatos tájékozottság növeléséhez a társadalomban. Egyúttal jó lehetőséget nyújt a rendhagyó orvos-„beteg” találkozóra is.
Délután a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban rendezett ünnepségen a Transzplantációs Alapítvány által 2004-ben kezdeményezett és 2005-ben EüM rendeletbe foglalt (21/2005. (VI. 16.) Pro Vita elismerő oklevélben részesültek azok az emberek, akik önzetlen módon szeretteiknek adományozták egyik veséjüket.
Szt. Kozma és Damján díjat adott át az Alapítvány Prof. Dr. Reusz Györgynek a vesebeteg gyermekek gyógyítása és transzplantációja terén 44 éve folytatott kiemelkedő életművéért. Méltatta Prof. Dr. Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora 2003-2012 között.
Média a szervátültetésért elismerő oklevelet kapott a Junior Prima díjas szerkesztő-rendező, Berecz Péter, az ATV Heti Napló munkatársa, aki több riportjában foglalkozott a szervátültetéssel, kiemelten az élődonoros transzplantációval és a szervátültetett gyermekekkel.
A nap a szokásos fáklyás sétával zárult a Hősök terére – a téren donorjainkra és azokra a betegtársainkra emlékeztünk, akik nem érhették meg a szervátültetést.
A cikk megosztása