Farsang 2013-2022.
Farsang 2022.
Tengelic
2022 tavasza
avagy színes buborékok egymást megelőzve, csillogva repkednek a poros légben
„Eddig minden rendben, eddig minden rendben, eddig minden rendben” – zeng a fejemben a kultikus francia film (La Haine, 1995) szatirikus andekdotájának egyik foszlánya, ahogy két izgatott internetes kattintás között elindulunk Tengelicre, a dimbes-dombos Tolna-megye számunkra ismeretlen kis településére, ahol vár minket a Transzplantációs Alapítvány apraja-nagyja.
Ők, ahogy hallom, már hosszú évek óta visszajáró vendégként élvezik a békés, nyugodt kis parkerdő közepén álló Hotel Orchidea minden előnyét és pihentető wellness részlegét.
Napsütötte, fenyőligetben békebeli nyugalmat sugárzó épület bújik meg a tájban. Felvonultatja a modern, az organikus és a posztmodern építészet karakteres jegyeit. De hagyom most az okoskodást, elég, ha ezeken csak én csemegézek. Viszont azt biztos, mindannyian érezzük, hogy az okosan elrendezett terek, az egyszerű, tiszta környezet, a wellness részleg nagyvonalú tere, és az ősfás parkra néző ablakok milyen derűvel töltik meg az itt megpihenők lelkét. Adélka lányom is például biztos nagyon nagyra értékelte ezt az összhatást, ahogy lebegett a vízben Adrienn „néni” gyengéden támogató karjaiban.
Volt is mit kipihenni, hiszen igen stresszes covid-időszakot, közeli háború dermesztő szelét és akár családokat is szétfeszítő választásokat hagytunk épp magunk mögött, melyek feszültségét megérkezéskor egy dühös zenére tomboló fergeteges akrobatikus rock and roll táncbemutató söpörhetett ki végre a fejünkből. Kezdődhetett a várva várt csodabuli, melyben - lassan elkönyvelhetem -, rendszerint úgy érzem magam, mintha színes buborékban lebegnék a vibráló napsütésben. Hirtelen elhomályosulnak a nyűgjeink, elmosódnak a határok az emberek között, és vasaltabbnak tűnik a gyűrött ruhánk is. Mint egy nagy massza, együtt mozog városi és vidéki, kicsi és nagy, transzplantált és eredeti, na és persze kacifántos és sima, és nem hagyhatom ki, bármennyire morbid is: élő és holt. Hiszen szerintem mindannyian magunk között érezzük Börcsök Enikőt, és a régi jó ismerősöket, ahogy szeretetük, erejük valahogy velünk van továbbra is. Szívet melengető végig pásztázni az összegyűlt népes csapatot, ki mennyit változott, kit ismerek fel, vannak-e újak. Adél, Palkó és Lujzi is várakozva huppannak le a székre az előadást nézni. Közben ismét érzem, megint kilógunk a sorból. Adél egyre nagyobb, nem tudok elbújni vele. Hát jó, akkor kiállok Vele. Ilyenkor learatom a babérjait magam is, kicsit ékeskedem tollaival. Olyan szép kislány, és annyira cuki, ahogy élvezettel és szelíden részt vesz az eseményekben. Akarva, akaratlanul is díszelgek kicsit a hős anyuka képében. Nem tudják, akik körbevesznek, hogy hogyan tudok kimerülten őrjöngeni, és hogy bentlakásos intézményen jár az eszem; és nem tudják, hogy egyszerűen országszerte nincs meg az előirányzott férőhely Adél és oly sok nehéz sorsú sérült gyermek és felnőtt számára. A vérlázító árulás, mint megannyi különböző terhe mindannyiunknak, most bekerül a hátizsákomba nekem is. És körülöttem ugyanebben a heroikus csendben ül a többi család. Megosztjuk egymással, hogy közösen elfelejtjük a nehézségeinket, sorscsapásainkat egy hétvége erejéig.
És sikerül is, megkezdődik a mulatság. A gyerekek pár lépés erejéig belekóstolnak a rocky tanulásba, majd Zsuzsanna és Lilla ismert profizmusukkal megnyitják a kaput a pihenésre. Közben elhangzik a szívfacsaró tény, hogy egyre szűkebben mérik a támogatást odafentről. Ez kicsit visszapillant oda, ahonnan jöttünk, de nem tudja elvenni a jókedvünket. Aki itt van, mind tudja jól, hogy csodák igenis vannak. Nem nehéz hinni benne, hogy lesz jobb, lesz könnyebb, még ha soká is, vagy máshogy is, mint eredetileg elgondoltuk. Ezt tudjuk valahol régóta, hisz a húsvét is jön hamarosan. Késő éjszakáig szól a zene a teremben, megy a duruzsolás a társalgóban, és lébecolnak, bújócskáznak a gyerekek körbe-körbe a csendes szőnyegeken.
Másnap izgatott készülődéssel kelnek a gyerekek, hogy az akadályversenyre idejében odaérjenek. Én pedig az orvos találkozón próbálok felébredni. Ülünk körben a mindent tudó és szinte mindenkit ismerő orvosok körül. Jó, hogy végre testközelből találkozhatunk velük. Itt is feloldódtak a határok, pillanatra mind egyenlőek vagyunk. Mintha ebben a teremben is lenne valamiféle akadályverseny, nem is tudom épp kinek nehezebb. Mire bekapcsolódom a körbe, ott tartanak az egybegyűltek, hogy az orvosokat próbálják megmenteni a páciensek. Repkednek az ötletek, mit, hogy lehetne változtatni a struktúrán. Hiszen miközben ők szívüket, lelküket adják a szakmájukért, az egyre növekvő mennyiségű feladat ellátása egyre nagyobb terhet ró a vállukra. És ahogy a rendszer nem ajánlkozik fel a robogó tudományhoz felzárkózó szervezeti fejlesztésekkel, úgy kerülnek az orvosok egyre jobban kutyaszorítóba. Orvosok és páciensek mind úgy érezzük, magunknak kell kitervelni a megoldást. És valóban. A legjobb alkalom, hogy mindez terítékre kerüljön, mert ez egy nagyon fontos feladata a Transzplantációs Alapítványnak, hogy az együtt gondolkodásnak, ismeretek terjesztésének utat nyithat. Ülök viszonylag csöndben és közben reménykedem, hogy az ő fejükben még csak nem is motoszkál az emigráció gondolata. Nem nehéz erre gondolnom, ahogy csak az általam távolról ismert májas dokik, Németh Professzor úr, Szőnyi Tanár úr életútját nézegetem gondolatban. Szerencsére úgy veszem ki, az elrugaszkodott gondolataimmal itt is kilógok a sorból, és a megoldásokat házon belül keressük.
A helyzet orvoslására a részleteket megnyugtató módon nem kell kidolgozni helyben senkinek, hanem a találkozó végeztével békésen átvonulhatunk az étterembe, majd a wellness részlegbe. Csodálatos érzés a testemet úgy érezni, hogy nem én szervezem vagy készítem az ételt, nem én rendezem el a dolgokat utána, és a testmozgást is pusztán élvezetből végzem a csodaszép wellness épület faszerkezetének oltalmában. Lassan ható, különleges érzések. Luca, Lujzi új barátnője meg is fogalmazza: az osztálytársai már-már irigylik, hogy a Transzplantációs Alapítvány jóvoltából időről-időre hotelben töltheti az idejét. Hát igen, ez valóban nagy kiváltság. Hiszen hotelben a gyerekekkel én saját erőből legutoljára? sosem voltam. 😊
Szombat délután a csapat kalandittasabb fele borkóstolásra kerekedett fel, a szombat estét pedig egy áprilisi tréfával zártuk: az elmaradt farsangot pótoltuk megkérdőjelezhetetlen természetességgel. Édes kis angyalkától kezdve, kockafejű Minecraftokon át, galád gengszterig felvonult sok minden izgalmas jelmez. A gyerekeknek nagy csomag csoki volt a jutalom, nekünk felnőtteknek pedig újra volt tánc és beszélgetés. Nagy boldogságunkra adományok is terítékre kerültek. Lujzi és új barátnője az este további részét az új színes fonalakból a barátságkarkötőjük meggubancolásával töltötték. Palkó is egyre jobban bandába verődött a fiúkkal. És a közös játékoknál szinte végig ott volt a gyermekeim körül Dani, aki egyszerre volt játszópajtás, és mintha bátyjuk lenne, figyelmes gyerekvigyázó. A gyerekek szeretettel gondolnak jó lelkére, köszönöm szépen neki ezúton is.
Az önkéntesség és az összetartozás érzése úgy látszik, belekódolódik az itt lévők működésébe. Köszönöm szépen közel és távol: a szervezőknek a munkát, az adományozóknak az adományokat, az önkéntes beállítottságúaknak a rendkívüli segítőkészséget, az orvosoknak az erőn felüli munkát, a támogatóknak a támogatást. Reménykedem, hogy hamarosan újra meg újra találkozunk.
Tóth Petra
Adél, Palkó és Lujzi édesanyja
Farsang 2020.
Farsangi bál
2006-ban a soproni Lővér Hotelban rendeztünk először farsangot és csuda nagy sikere volt. 2009 óta Tengelicen tartjuk a farsangi mulatságot és évről évre egyre több szülő is jelmezbe bújik. Ötleteik kifogyhatatlanok! Szeretnek a családok összeöltözni, de a barátnők csapat-jelmeze is nagy divat. Sok egyszerű és ötletes jelmezzel találkozhattunk idén is, mint például Luca és Szandi koldus jelmeze, vagy Anikó bundáskenyere. Domi és édesapja, Viktor zsüriként jelentek meg, jelmezük a kezükben tartott tábla volt.
Éjjel 2-ig tartott a mulatozás, ami azt valószínűsíti, hogy jól érezték magukat a résztvevők ...
Képek a galériában
Fotók az albumban >>
Farsang 2019.
Szervátültetett gyerekek és családjuk számára 12. alkalommal rendeztünk Tengelicen farsangot. A nyitónapon a B-Cool Dance Team SE versenyzői mutatták be lélegzetelállító tudásukat. A szombati program: akadályverseny a gyerekeknek, orvos-szülő fórum és délután szekszárdi borkóstoló a felnőtteknek, este farsangi felvonulás, vasárnap délelőtt wellness és ebédre grill büfé mindenkinek.
Farsang, 2018. február 10-11.
Tizedik…, de nekünk az első
Vasárnap kora délután van. Jóllakottan és kissé lustán ülök a bárpultnál, várom, hogy végre érkezzen a férjem által rendelt presszókávé. Vidáman és fáradtan nézek körbe, mindenhol nyüzsgő, szaladgáló vagy beszélgető emberek vesznek körül. Mit keresek én itt? Hogy is volt? Nemrég még az autóban ülve azt találgattuk a családommal, vajon milyen lesz a hétvége. Találkozunk-e majd azokkal, akiket korábban megismertünk a csapatból? Szerzünk-e új barátokat? El tudjuk-e engedni magunkat, elfelejtve a hétköznapok problémáit?
Ekkor Gabi odarohan hozzám, lelkesen megölel. -Anya, anya! Ez annyira fantasztikus! Egész nap szaladgálok a csajokkal! Lett egy csomó új barátnőm és néha azt sem tudod, melyikkel tűnök el a szobájába! – fogalma sincs, milyen nehéz volt túltennem magam az aggódáson, elengedni, hogy ne tudjak minden percéről. Csak nézem az arcát, gyönyörködöm a mosolyában. Nem is tudom, mikor láttam utoljára ilyen felszabadultnak, élettel telinek. Hacsak nem délelőtt, amikor végre engedélyt kapott a medencehasználatra. Több mint két éve várta ezt a pillanatot, hogy élvezhesse a lubickolást, az úszkálást, a vízi kergetőzést. Ennyi kihagyás után a legjobb program apába csimpaszkodni a vízben, büszkén mutatni neki, hogy milyen távokat tud megtenni úszva, vagy éppen jól az arcába fröcskölni a vizet és jókat kacagni rajta, visítva menekülve.
Érkezik a kávém. Hálásan mosolygok a férjemre, eszembe jut, hogy tegnap szürke kisegérnek öltözött a farsangon. Mondjuk, csak jelzés szinten, szürke ingbe és nadrágba bújt. Bezzeg a sok gyerek és felnőtt, akik ötletesen megjelenítették a pásztort a pulijával, az ártatlan báránykákat, túrázókat, indiánokat, hercegnőket, szuperhősöket és mesefigurákat!
Meg is beszéltük őket látva, hogy jövőre mi is családi jelmezt találunk ki. Megszületett a versenyszellem bennünk, látva egy „igazi” lagzit. Elvarázsoltak minket egy esküvőre, menyasszonnyal, vőlegénnyel, koszorúslányokkal, vőféllyel, anyakönyvvezetővel, még egy pap is előkerült. Izgalmas, lakodalmas székfoglaló játékra invitáltak orvost, szülőt, gyereket. Mindenki együtt mulatott.
Vagy éppen megtanulunk táncolni, mint azok, akik hajnalig ropták a tolnai Party Café Zenekar játékára. Bár a táncoláshoz nekünk már nem maradt elég erőnk, hiszen néhány órával korábban egy hangulatos borkóstolón vettünk részt a szekszárdi Mészáros pincészetben. Ez a kis lazulás ránk is fért a délelőtti izgalmak után. Amíg a gyerekeknek csapatversenyt szerveztek az önkéntesek és behallatszott hozzánk a jókedv és csörömpölés, addig mi az orvos-szülő fórumon komoly témákat beszéltünk meg gyermekeink betegségével kapcsolatban. Furcsa érzés volt szemben ülni az orvosokkal, akikkel eddig csak vészhelyzetben találkoztunk. Féltem, hogy butaságot fogok kérdezni, vagy olyasmit, amit már mindenki tud. Pár perc után már nem voltam zavarban, annyira megértő, elfogadó és családias volt a hangulat.
Sorban odalépnek hozzánk a barátok. Kezdenek hazaszállingózni, eljött a búcsú ideje. Mennyivel jobb érzés volt péntek délután egyesével köszönteni őket! Úgy megörülni minden ismerős arcnak, mintha régi családtagok lennének… Volt, aki lemaradt a finom vacsoráról, az ünnepélyes köszöntőről és a B-Cool Dance Team S.E. előadására érkezett meg. Olyan magas színvonalú akrobatikus rock and roll műsort láthattunk, hogy szinte minden kislány kedvet kapott kipróbálni ezt a sportot. Amikor Mészáros Gábor többször is levegőbe dobta gyönyörű partnerét, Lengyel Bonitát, azért bennem felsikoltott az anyai aggodalom: Gabinak ez talán túl veszélyes lenne. Bezzeg a nyári tábortól nem féltem! Az egész bemutató filmet átjárta a boldogság, az önfeledtség. Remélem, idén mi is nyaralunk Veletek!
Miközben sétálunk a parkolóba, megállunk egy pillanatra. Érkezéskor az autóból kiszállva azonnal elárasztott minket az erdő csendje, a tó nyugalma. Most egy időre elköszönünk tőle, és várjuk jövőre a tizenegyedik tengelici farsangot.
Viszlát Hotel Orchidea Tengelic, köszönjük szépen az együtt töltött időt!
Vincze Gabi 10 éves májtranszplantált kislány édesanyja, Lilla
Farsang, 2017. január 20-22.
