Anzère 2013

Hetedik alkalommal vettek részt magyar gyerekek a nemzetközi TACKERS (Transzplantált Gyerekek Kalandtábora) programon a svájci Anzère-síparadicsomban, amit Liz Schik asszony (májátültetett) szervez 2000 óta az ASTELLAS Pharma cég támogatásával.

A magyar gyerekek részvételét ez évben a Crydet Kft, a PC Aréna Kft és a Rotary Klub Tabán, valamint Király László és Ádám Róbert magánszemélyek támogatták. Köszönjük a lehetőséget és a segítséget!

Képek a galériában >>
 Élménybeszámoló

Március 2-án izgatott kis csapat gyülekezett a Liszt Ferenc repülőtéren. Rövid megbeszélés a szülők között, melyik csomagot adjuk fel, melyiket ne, hogyan küldjük a híreket, majd fotózás, és indulás a nagy kaland felé.

Kisvártatva már ballagtunk a repülőgép felé, közben megbeszéltük, hogy mikor és ki ül az ablak mellé. Másfél órás repülés a szikrázó napsütésben, és már le is szálltunk Genfben.

Egy nagyon kedves hölgy és egy kisbusz várt minket. Hamarosan megérkezett a francia és a svéd csoport is, és így együtt indultunk a hátralévő kétórás útra. Már a buszon összebarátkoztunk, bár fura volt, hogy csak angolul beszéltek.

A szállásra megérkezve nagyon barátságos fogadtatásban volt részünk. Vacsora után síruha-próba, „szobafoglalás” és már aludtunk is. Vasárnap reggeli közben megismerkedtünk a síoktatókkal, Márkkal és Vikivel. A helyi síbusszal felmentünk Anzère központjába, itt kaptuk meg a bakancsot, lécet, sisakot. Hamarosan már a kabinos felvonóban ültünk, útban a 2600 méter magasan elterülő fantasztikus pályarendszer felé.

A hegytetőn furcsa volt, hogy talpunk alatt a hó a tél, fejünk felett szikrázó napsütés pedig a nyár hangulatát idézte. Rövid bemelegítés után már siklottunk is lefelé. Kisebb fennakadás volt a „csákányos” síliftnél, de kis segítséggel mindenkinek sikerült beszállni. Az első kis kör után állt össze a végleges csapat: két svéd lány, és mi hárman maradtunk egy csapatban. Szinte észre sem vettük, máris ebédidő, megettük a szendvicseinket, amiket reggel magunk csináltunk meg, és irány újra a pálya.

Délután kellően lefárasztva értünk vissza a házhoz, szabadfoglalkozás, vacsora, ami után mindenki ki a méteres hóba, ahol minden csapatnak kellett valamit építeni hóból, majd a zsűrizéskor egy kis történetet előadnia az elkészült műről. Sajnos itt a nyelvi nehézségek miatt kicsit alulmaradtunk. Hétfőn reggelire bundáskenyeret kaptunk. A kenyerek mellett egy aranysárga langyos folyadék volt. Mivel mindenki tett ebből a kenyerére, hát mi is megkentük a kenyerünket, mint később kiderült langyos mézzel! Elsőre kicsit érdekes volt, de finom, így hát el is fogyott mind. Szendvicsgyártás, és irány a pálya.

Egy jó kezdés után az egyik (jó hosszú) csákányos liftből – úgy a közepénél – az egész magyar csapat kiesett, egymás után kétszer! Így kicsit későn értünk a pihenő helyre ebédelni. A délutáni sí után felgyalogoltuk a közértbe, beszereztünk egy kis extra innivalót (és egy kis gumicukrot). Este karaoke-program volt, ezt kihagytuk, inkább élveztük a csendet és nyugalmat, amit most nem zavart meg az angol fiúk indián üvöltése.

Kedden Ádám megállapította, hogy „ezek a buckák túl buckásak”, és folyamatosan a fekete pályán szeretett volna menni. Délután kettéoszlott a csapat, Simon és Viktor a házban maradtak, süteménykölteményeket alkotni, mi elmentünk uszodába. Vacsorára pizza volt, amit mindenki magának állított össze, és a ház előtt egy utánfutóra szerelt kemencében sütöttünk meg. Desszertet pedig a délután készült sütiből ettünk.

Szerdára úgy felerősödött a szél, hogy lezárták a sípályát. Viktor korcsolyázni, a többiek pancsolni mentek (szerencse, hogy az uszodában tudtunk venni fürdőnadrágot, így már Simon is élvezhette a félig fedett, félig nyitott uszodát). Délután mindenki mehetett egy kört kutyaszánon. Négy nagyon barátságos husky húzta, jó móka volt. Este elkezdtünk felkészülni egy riportra, ez nem volt egyszerű, mert Ádámnak és Viktornak röviden, de angolul kellett felolvasniuk rövid történetüket. Hát bizony volt néhány szó, amivel kicsit meggyűlt a bajuk.

Elpróbáltuk a gálaestre összeállított kis műsorunkat, Ági igazi kalocsai népviseletbe öltözött és táncolt, a fiúk asszisztáltak hátul. Nehezen, de összejött nekik a kettőt jobbra, kettőt balra EGYSZERRE. Csütörtökön Ági visszajött a csapathoz síelni, és bejártuk az összes fekete pályát. Síelés után kezdtük volna gyakorolni a riport szövegét felolvasni, ha a fiúk nem kavarták volna el valahova. Rövid házkutatás, gyakorlás, vacsora, és irány a helyi diszkóba jelmezben. Péntek, elérkezett az utolsó nap, verseny, bemutatkozás a meghívottaknak, eredményhirdetés, forró csoki, raclette (főtt krumpli olvasztott sajttal) Anzère főterén.

Visszavittük a sífelszerelést, lementünk a házhoz, ahol egy zsonglőr szórakoztatott minket, a ház előtt felállított sátorban pedig egy óriási grillparti, terülj-terülj asztalkám várt minket. Ádám és Viktor elmentek az interjúra, leszámítva, hogy Ádám telefonja pont a legrosszabb pillanatban kezdett csörögni, ezért Viktornak újra kellett kezdeni, nagyon jól sikerült. Na és jött a feketeleves: becsomagolás. Ez egyáltalán nem volt egyszerű, mert valahogy nagyobbnak tűnt a ruhakupac, mint a táska, amibe be kellett gyömöszölni.

Szombat reggel majdnem mindenki egy busszal indult vissza Genfbe, ki a repülőtérre, ki a vasútállomásra. Sajnos nagyon sokat kellett várnunk, ami kicsit unalmas volt. De eljött a pillanat, mikor ismét a levegőben voltunk a felhők felett. Szikrázó napsütésben repültünk haza, hogy türelmetlenül várakozó szüleinkkel megoszthassuk élményeinket.