Sikeresen lezajlott a 16. MI IS NYARALUNK - szervre váró és szervátültetett gyerekek, valamint családjuk tábora a balatonszemesi OTP Hotelban.

Beszámolók a táborról

Az első Mi Is Nyaralunk táborom

Alig tudom szavakkal leírni, mekkora élmény és segítség volt nekem a tábor. Életem egyik legmeghatározóbb hete volt.

Borzasztóan féltem az utolsó héten, hogy vajon milyen lesz a tábor. Sosem voltam az a lány, akit elsőre elfogadott a közösség, így most is féltem, hogy vajon milyenek lesznek hozzám a gyerekek. Mikor megérkeztem, az önkéntesek azonnal bemutatkoztak és öleléssel fogadtak, ami nagyon jól esett. Délutánra már szinte minden kisebb, nagyobb táborozó megérkezett és kezdődhetett a megnyitó. 

Megnéztük az előző évi tábor képeit egy nagyobb videó összeállításban és bemutatkoztak az önkéntesek, majd bemutatták az új táborlakókat (köztük engem is). Megünnepeltük a szülinaposokat is egy óriási tortával, amiből mindenkinek jutott. Azonnal kedvet kaptam a táborhoz és kitörő lelkesedéssel vártam a másnapot, ami hamar el is jött. 

Reggeltől már kezdődtek is a programok, így azonnal végignéztem, hogy mik a lehetőségek. Úszás, tenisz, kézilabda, ping pong, fotós szakkör, mindenféle program egyaránt kicsiknek és kamaszoknak is. A héten kipróbálhattam magam színészkedésben és fotózásban is, ami amúgy is a két kedvenc hobbim. Mivel már 10 éve színjátszózok, nagyon örültem, hogy ilyenre is van lehetőségünk. Minden szakkör jó hangulatban telt, nem ücsörögtem egy pillanatig sem, mivel az én korosztályomnak is volt bőven megfelelő program. 

A fotós szakkörön például Krisztivel és Tomival voltunk, akik különböző feladatokat adtak nekünk. Portrékat készíthettünk és mindenbe a saját ötleteinket vihettük bele, nem voltak szabályok. Sőt mielőtt végeztünk volna, másnapra is kaptunk "házifeladatot", ami nem volt kötelező, de mi mindig alig vártuk másnap, hogy megmutathassuk a munkánkat. Ez idő alatt rengeteget nevettünk együtt és a hét végére egy nagyon összekovácsolódott csapat lettünk. 

A Beugró szólt a színjátszásról. Ezt a szakkört egy új önkéntes tartotta, aki a Vígszínházban színész és táncos. Ádámot szintén mindenki nagy szeretettel fogadta és azonnal belopta magát a szívünkbe jó humorával és kedvességével. Mondhatom talán, hogy ez a szakkör volt a legkedveltebb a korosztályom számára.

Személyes kedvenc játékom volt onnan a stop trükk, aminek a lényege a következő: adott egy alapszituáció, amit két ember elkezd játszani. Ezekből a mozdulatokból nekünk jönnek újabb ötleteink, így mindig valaki feláll, hátat fordít az éppen zajló jelenetnek és mikor úgy érzi, hangosan elkiáltja magát, hogy STOP. Ekkor megfordul, akik a kör közepén játszottak, lemerevednek és amelyik embernek a vállát megérinti, az visszaül a helyére és a stoppoló felveszi az Ő pozícióját, majd onnan folytat egy jelenetet. Mondanom sem kell, hogy volt, amikor a földön kúsztunk és eközben mind felszabadultan nevettünk. Ott nem volt olyan, hogy nem jól csinálod.

Volt tánc is, ami ugyan a felnőtteknek szólt, de én nagy kedvelője vagyok a társastáncnak, hiszen két éve én is azt táncolok, így hála Encinek (Börcsök Enikő), én is belekóstolhattam a tangó világába. Szóval még arra is van lehetőség, ami amúgy nem gyerek programnak volt kitalálva, de ez a tábor nekünk/értünk van, így szívesen benne vannak az önkénteseink bármiben. Például egyikük modellt állt nekem, hogy a másnapi fotós szakkörre legyen meg a kép, ami a házifeladat volt. 

Volt tábortánc is, ami kicsiktől a felnőttekig mindenkinek szólt, így minden este Katának a segítségével elpróbáltuk, majd utolsó napon közösen előadtuk a koreográfiánkat.

A kedvencem a Ki Mit Tud volt, amin egyébként egyáltalán nem terveztem kiállni, ugyanis borzasztó lámpalázban szenvedek, ha egyedül kell kiállnom a színpadra. Viszont hála legjobb barátnőmnek és a pszichológusomnak, Veronikának, rábeszéltek, hogy adjam elő a saját versem. Bárki felléphet bármivel és mindegy, hogy mennyire vagy jó benne, a lényeg az, hogy állj ki, mutasd meg magad és mind ezek mellett élvezd! Kiálltam, élveztem és nyertem is egy színházbelépőt Budapestre, a Vígszínházba, aminek elképesztően örülök, és mind ezek mellett a lámpalázam is eltörpült. 

Esténként, ha még nem voltunk álmosak és kedvünk volt kicsit együtt is csinálni valamit, akkor elmehettünk a játékterembe, ami kifejezetten nekünk kamaszoknak szólt. Éjfélig ott lehettünk és biliárdoztunk, csocsóztunk, dartsoztunk. Az Önkénteseink is sokszor becsatlakoztak hozzánk, így sokszor szem nem maradt szárazon. Természetesen a könnyek a sok nevetéstől voltak.

Elutaztunk a balatonfűzfői Serpa kalandparkba, ahol bobozni is volt lehetőségünk, meg természetesen fagyizni. Mind ezek mellett egész héten volt egy csapatunk (összesen 10 csapat volt), akikkel együttesen készültünk a csütörtöki csoportos Ki Mit Tud-ra. Minden csapat kapott egy népdalt, amit bármilyen formában feldolgozhattunk. Mi három különböző formában adtuk elő és az egész heti próbákon nagy lelkesedéssel ötletelt mindenki.

A hét vége felé közeledve kezdtem érezni, hogy hamarosan vége és nem akartam elmenni. Egy új családba csöppentem bele, ami tele volt szeretettel és élménnyel. Tudtam, hogy alig fogom tudni kivárni a jövő évet, hogy újra egy csodálatos, szeretettel teli hetet tölthessek el a barátaimmal. 

Eljött a záró buli, ahol megtekinthettük egy kisfilmben az azon a héten készült emlékeinket képek formájában, majd miután ez lezárult, jött is egy DJ, aki zenét szolgáltatott nekünk, hogy közösen bulizhassunk, táncolhassunk egy nagyot.

Elérkezett az utolsó nap is, mikor jöttek a motorosok és elvittek mindenkit motorozni. Több típust is kipróbálhattunk és én személy szerint ezt is élveztem. Felszabadultnak éreztem magam és elárasztott az adrenalin, miközben ültem a gyönyörűbbnél gyönyörűbb vasparipákon, és ahogy elnéztem, mindenki más is így volt ezzel. A végén még a szülők is felültek egy-egy körre. 

Majd ebéd után mindenki elbúcsúzott a másiktól és már tervezgették, hogy jövőre miket fognak csinálni és milyen jó lesz majd újra együtt nyaralni. Hatalmas élmény ez mindnyájunk számára. Ebben az egy hétben elfeledkezhetünk mindenről és én az elmúlt két év után újra azt érezhettem, hogy élek. Szóval ez az a hely, ahol mindig önmagad lehetsz és egy percig sem tudsz unatkozni, mert itt minden nap móka és kacagás.

Stangliczky Kata,

májtranszplantált

Első nyaralás, első tábor

Hanna története 2014-ben kezdődött mikor születése után nem sokkal kiderült, valami nincs rendben a májával. Az olvasók számára már jól ismert események következtek, Kasai műtét és utána fél éves korában a májtranszplantáció, amit a németországi Kielben végeztek el. A műtét jól sikerült, azonban a lépét ellátó eret csak egy mű érrel tudták összekötni. Ezt a mű eret hamar kinőtte, de a magas műtéti kockázat miatt akkor nem műtötték meg. Idén januárban azonban el kellett végezni a beavatkozást, mert az eredményei leromlottak. A mű eret egy a nyakából kivett érrel cserélték ki, ami egy megnyugtató és végleges megoldást eredményezett.

A táborról már korábban is hallottunk, illetve az újságban is olvastunk róla, és most, hogy a műtéten túlvagyunk, első alkalommal mi is részt vettünk rajta. Ez a hét a családunk számára is az első közös nyaralás volt, így nekünk ez volt az első nyaralás, első tábor. Kicsit tartva, de izgalommal indultunk el, vajon milyen lesz, hogyan fogadnak bennünket a szervezők és a már sok éve odajáró és egymást már régóta ismerő családok, és megannyi kérdés. Nagy öröm volt számunkra, hogy kedves fogadtatásban volt részünk, minden gyorsan ér rugalmasan ment. Először furcsa volt, hogy mindenki mindenkit tegez, de ez egy olyan érzést keltett, mintha már régóta ismernénk egymást. Az is eszembe jutott, hogy ugyan sokfélék és sokfelől vagyunk, a gyermekeink betegsége kapcsán valahol összetartozunk és olyanok vagyunk, mint egy nagy család. A tábor sok élményt, örömöt szerzett, mivel mindenki megtalálhatta a sok program közül a neki megfelelőt, az önkéntesek pedig sokfajta lehetőséget biztosítottak arra, hogy hasznosan teljen el ez a hét. Nagyon jók voltak a közös programok is, tele humorral és vidámsággal, és olykor megható és a szembe könnyet csaló pillanatokkal. A táborban voltak olyanok, akiket már régóta ismertünk, azonban más családokkal is megismerkedtünk. Nagyobbik lányunk Anna pár napig nem találta a helyét, de miután megismerkedett az ő korosztályához tartozó fiatalokkal, aminek nagyon örültünk, onnantól kezdve nem sokat láttuk, éjszakába nyúlóan ment a bandázás, ami ilyenkor rendjén is van. Egyedül Hanna nem talált igazán barátra, ami reméljük a következő alkalommal már sikerülni fog, ezt azért egy picit kompenzálta a fürdési lehetőség, hiszen jó idő volt és a Balatonból úgy kellett kikönyörögni. Nagyon tetszett neki az úszásoktatás, amit mindig nagyon várt, de belekóstolt a kézműveskedésbe is, és nagyon élvezte az Eszterlánc együttes koncertjét és a többi alkalmat is. Egy remek hetet tölthettünk el, amiért köszönet az alapítványnak és minden önkéntesnek, szervezőnek, akik oly sok energiát fektettek abba, hogy őket is beleértve mindannyian jól érezhessük magunkat.

Riskó család