2011. szeptember 09-11.

Idén némileg változtattunk a dátumon, és szeptember vége helyett az elejére tettük a programot. Megérte! A szokásos hűvös, esős napok helyett nyári kánikula fogadott minket Sopronban. Nagy szerencsénkre van egy soproni illetőségű májtranszplantált gyerekünk, Donát, akinek a szülei hihetetlen lelkesedéssel vágtak bele a szervezésbe, és minden elismerésünk, kiváló munkát végeztek. Remek programokban volt részünk: pénteken „kisvonattal” Fertőrákost ismerhettük meg, ellátogattunk a Pánerópai Piknik helyszínére, ahol „idegenvezetést” is kaptunk. Este a gyönyörű Best Western Pannónia Hotel Európa termében beszámolót láthattunk - hallhattunk a Szervátültetettek Világjátékon járt TRAPPANCS sportolóktól, és két rövidfilm megtekintésével nosztalgiázhattunk a balatoni táborról.

Szombaton hatalmasat túráztunk a Lővérekben, le a kalappal minden kicsi és nagy előtt! A kellemes ebéd után három csoportra szakadva jött a soproni program krémje, a Harrer Csokoládégyár látogatása kóstolóval egybekötve. Na, ez kivétel nélkül mindenkinek nagyon tetszett! Vacsora után a gyerekek kedvence: diszkó-karaokee következett, nagyon boldogok voltak, hogy a felnőttek csak néha-néha kukkantottak be hozzájuk. A felnőttek ugyanis a tetőteraszon élvezhették a csodás időt, a kellemes soproni borokat és a soproni Pinceszínház pajzán középkori komédiákból és Villon verseiből összeállított remek előadását.

Vasárnap a 104 fős csapat ketté vált, és idegenvezetőkkel jártuk be Sopron belvárosát, majd az egész társaság a Széchenyi téri Dömötöri Cukrászda vendége volt fagyira. Persze mindeközben a szálloda wellnessét is rendesen kihasználtuk.

Köszönjük a Szalmási család fáradozását, nélkülük biztos nem sikerült volna!

Köszönjük a Best Western Pannónia Hotelnek a kitűnő ellátást, a kedvező árat és a feledhetetlen színházi estet a teraszon, és persze köszönet a Pinceszínház tagjainak is!

Köszönet az alábbi cégeknek, akik mindnyájan hozzátettek valamit ahhoz, hogy tartalmas, szép napokat tölthessünk Sopronban: Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt., Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt., Hirschler Üvegipari Vállalkozás, Aqua_Filt Víz-és Uszodatechnikai Kft., Wabi Szépség Centrum, Huncargo Holding Zrt.

Végül, de nem utolsósorban köszönetünket fejezzük ki az ASTELLAS Pharma cégnek, hogy ebben a nehéz gazdasági évben is meg tudtuk rendezni a szervátültetett vagy átültetésre váró gyerekek és családjuk számára oly fontos összejövetelt.

Képek a galériában >>

2010. szeptember 17-19. 

A nyolcadik ASTELLAS Gyereknapon ünnepeltük az Astellas Pharma Kft. 5 éves születésnapját!

Szeptember 17-19. között ismét vidám gyereksereg töltötte meg Bakonybélen a Bakony Hotel összes termeit. A szakértő szemek (a programon résztvevő orvosok) sem tudták megkülönböztetni az egészséges testvéreket a máj-, vese-, tüdő transzplantált gyerekektől. Teljesítményük a vetélkedőkön, vízimádatuk és úszástudásuk a pápai Várkertfürdőben, profi tánctudásuk és energiájuk a szombat esti diszkóban, étvágyuk a finomabbnál-finomabb ételek elfogyasztásában, mind-mind azonos az „egészséges” gyerekekével. Ezt azért teszem idézőjelbe, mert mi egészségesnek tekintjük a szervátültetetteket is, és ezt a szemléletet szeretnénk bennük és szüleikben, valamint a társadalomban tudatosítani.

Péntek este a Művese kezeltek és Szervátültetettek Európa Játékán Dublinban járt Trappancsok – Jakab Ivett, Tilhof Ingrid, Hasznos Szabina, Mezei Gergő – számoltak be eredményeikről, és az ott készült fotókból Feszt Tímea által készített slide show adott ízelítőt élményeikről.

Szombat este köszöntöttük az öt éves Astellas Pharma céget, és képviselőjének, Dr. Grózli Csabának, aki évek óta gyerekprogramjaink fő támogatója átadtuk az alapítvány, illetve a gyerekek által készített tablót. Meglátogatott bennünket a TV2 Aktív műsor stábja, forgatásuk közben nem győzték csodálni gyermekeinket, és a programot. Reméljük, idén is mindenki jól érezte magát, és az újonnan jöttek is - úgy vettük észre - rögtön beilleszkedtek...

Újoncok a gyereknapon

Jenes Virág, az unokám, az a 9 éves abonyi kislány, akit a bakonybéli gyereknapon szájmaszkkal láthattatok rohangálni, nevetni, játszani, ámuldozni, tavaly nyáron kapott új tüdőt, s ezzel egy teljesen új életet. Az ő számára két olyan rendkívüli eseményt is hozott ez a szeptember, amelyet életében először volt lehetősége megtapasztalni.Az első az volt, hogy elsején először ülhetett igazi iskolapadba egy igazi iskola valóságos második osztályának „rendes” tanulójaként, és a szünetekben először hancúrozhatott százhúsz életvidám gyerek zsivaját erősítve önfeledt sikongatásával.A második, még egészen friss élménye, hogy életében először vehetett részt veletek a Transzplantációs Alapítvány egy olyan rendezvényén, amelynek feledhetetlen élményéből sokáig meríthet erőt a szürkébb hétköznapokon. Az ebből fakadó öröme pedig nem is csak a festői Hotel Bakonyhoz való megérkezésünkkor kezdődött. Éppen a kertben szöszmötöltem, amikor megláttam felém szaladni egy papírlapot lobogtatva. – Gyorsan olvasd el, Papi! – lihegte odaérve. Majdnem elküldtem, hogy most nem érek rá, de izgalomtól kipirult arcát látva átfutottam az ASTELLAS Gyereknapról szóló tájékoztatót. Aztán csak annyit mondtam, hogy ezt nem szabad kihagyni.

– Hurrá! – üvöltötte átkarolva a derekamat. – Mami is pont ezt mondta. – Azon a héten ez volt élete legjobb napja. (Egy bizonyos idő óta minden hónapban van neki egy-két „életem legjobb napja” meg „életem legszebb napja”.) Azt természetesen nem árultuk el neki, hogy még fogalmunk sincs, hogyan oldjuk meg, hogy csakugyan élhessünk a szinte ingyen kínált lehetőséggel. Az pedig egy percig sem volt kétséges, hogy ha el tudjuk vinni, akkor a nővérét, a 12 éves Violettát sem hagyjuk otthon. Sokat azon sem kellett törni a fejünket, hogy melyikünk kísérje el őket, „a Mami” ugyanis egy lábműtéten esett át, ami kizárta, hogy ő legyen a kísérő.

Ettől a naptól kezdve annyiszor kérdezte meg, hogy mikor megyünk már a Bakonyba, hogy tele lett volna egy lap a strigulákkal, ha minden alkalommal húztam volna egyet. Csak az első tanítási nap után hagyta abba a nyaggatásomat, a rázúduló új élmények úgy kimostak minden egyéb utáni vágyakozást a túlcsorduló szívéből. Annyira, hogy pénteken már azon kesergett, hogy hétvége jön, és két napig nem mehet iskolába. Csak az indulás előtt néhány nappal vette elő ismét a gyereknap programját, újabb és újabb kérdéseket fűzve minden pontjához. Mivel ő is tudta, hogy a fürdőzés szóba sem jöhet (aminek oka van), a diszkó és a kalandpark izgatta legjobban a fantáziáját. Nem kell nagyon bizonygatnom, hogy már csöppet sem bánkódott, amiért az elkövetkező hétvégén nem szállhat fel az iskolabuszra.

A várva-várt napon már az odaút felénél nagy öröm ért bennünket: a kései indulás és a vizes utak ellenére elkezdhettük remélni, hogy mégsem késünk el. Csakugyan nem kellett feltűnést keltenünk a megkésettek áldatlan szerepében, hanem úgy fogadtak bennünket a szálló bejárata előtt, mint régi kedves ismerősöket, akiket már vártak és szívesen látnak. A gyerekek is már ott megérezték, hogy jó helyen vagyunk, barátok közé érkeztünk. Nem csoda, hogy már a vacsora alatt feszélyezettség nélkül elegyedtek szóba Virág egyik „szervtestvérével”, akinek a családja éppen velünk szemben foglalt helyet az asztalnál, s akiket még soha nem láttak. Azt, hogy Virágnak mely programok tetszhetnek majd a legjobban, végül az időjárás és a szervezők előrelátása döntötte el. Azt a csoportok közötti izgalmas vetélkedőt, amellyel szombat délelőtt a bakonyi kirándulást helyettesítették, mintha Virágnak találták volna ki. Sokszor láttam már belefeledkezni a játékba, de ahogy elragadta a feladatok közös megoldásának izgalma, öröme, ahogy feloldódott az ismeretlen személyekből álló, de közös célú csoport közegében, eggyé vált velük, az egészen új volt számomra. Jól esett így látni, és hálával gondoltam azokra, akik megmutatták ezt az oldalát. A csapatjáték többet ért neki tíz erdei túránál. Az élmény intenzitásában ezt csak a diszkó, élete első diszkója tudta felülmúlni. Már hetekkel előtte eltervezte, hogy mibe fog öltözni, de türelmetlenségében az első vacsorához is azt a ruháját vette fel, és ketten alig tudtuk rábeszélni, hogy ne ugyanabban menjen a szombati „buliba”. Mint a fokozatosság és mértékletesség elszánt hirdetője, megbeszéltem velük, hogy legfeljebb tízig maradnak.

Ebből annyi lett igaz, hogy amikor az addig külön-külön lötyögő párok 11 körül vonattá rendeződtek, vén fejemmel én is csatlakoztam utolsó vagonnak.

A vasárnapi hazaindulás előtt levontam a véső konklúziót: tényleg kell ez a csapat.

Jenes Virág nagypapája
(és nevelőszülője)

Galéria >>