Mi is nyaralunk 2024.

Beszámolók

Évekkel ezelőtt, amikor még minden borús és nehéz volt, azzal vigasztalt egy nővér a kórházban, ahol Napsugárral voltunk, hogy nem is olyan sok idő múlva, amikor a Mi is nyaralunk táborban leszünk öten, a teljes család, azt sem lehet majd tudni, ki az érintett gyermek és kik a testvérei, mert műtét után teljesen egészséges lesz. Ez jutott
eszembe, amikor idén végre mi is nyaraltunk, és egy kellemes, közös ebéd vagy vacsora alkalmával megkérdezte az egyik apuka, hogy melyik gyermekünket is műtötték.
És hogy miért hagytunk ki több tábort is korábban?
Talán mert kimondatlanul is, de tartottunk tőle, hogy arra az egy hétre rányomja majd a bélyegét a tudat, hogy miért is lehetünk ott: a betegség. Ez teljesen alaptalannak bizonyult, hiszen minden a kikapcsolódásról, felhőtlen szórakozásról, egymás felé való pozitív odafordulásról szólt, akár a tábori segítőkre, sok-sok sportolási- táncolási- kreatívkodási lehetőségre, bobozásra, kalandparkra,
akadályversenyre, bátorságpróbára, fagyizásra, óriáskerekezésre gondolok. Ezúton is szeretnénk megköszönni
a rutinosabb és a szintén új táborozók, valamint a segítők kedvességét, és végül, de természetesen nem utolsó
sorban a szervezők sok munkáját, ahogyan a lelküket is
beletették, ami ahhoz kellett, hogy a gyerekek már az öszszecsomagoláskor azt kérdezzék: Ugye jövőre is jövünk?

Plesovszki család

Idén végre sikerült eljutnunk ebbe a felejthetetlen és élményekkel teli táborba a lányainkkal.
Úgy gondoljuk, hogy hasznos programokon vehettek részt a gyerekek, köztük a nagyobbik lányunk
is, Loretta. Loretta kimondottan az úszást és kézműveskedést élvezte a legjobban, ahol új barátokkal lett gazdagabb. Kisebbik lányunk Léna, sajnos elég kicsike volt ahhoz, hogy egyéni programokon is részt vegyen, de Anya oldalán a Királynőképzőn jelen volt Lorettával együtt. A lányok és persze én is, imádtam minden percét, amikor büszkén vonultunk fel Apa előtt, aki büszkén leste minden lépésünket.
Köszönjük, hogy részesei lehettünk a tábornak, és jövőre újra Mi is nyaralunk, immáron öten  a kisfiunkkal együtt!

Ádámszki család

25 évig voltunk együtt a Vígszínház társulatában Börcsök Enikővel, aki maga is transzplantációra kényszerült, és így része lett annak a társaságnak, akiknek Szalamanov Zsuzsa létrehozta ezt a Csodát. Enikő – élettársával, Tóth József festővel együtt – mindig aktív részese volt ennek a tábornak, csakúgy, mint minden közösségnek, ahol megfordult; akár a színházban, akár az iskolában, akár a lakóhelyén. Mindenhol adott a közösségnek, sosem fáradva és éreztetve, hogy kímélnie kellene magát, tartalmat adva újabb és újabb életének, és folyamatosan törlesztve – vélt – tartozását. Tiszteletreméltónak gondoltam ezt az életszeretetet, irigyeltem ezért a munkabírásért és lendületért, miközben nagyon közelállónak éreztem az én értékmércémhez. Ahhoz, amit én fontosnak gondolok az életben: a közösségteremtést, egymásra figyelést, egymásra hatást lehetőleg a fejlődés, épülés, lelki gazdagodás irányába. Ez a tábor kikapcsolódást, közösséget teremt, miközben tanítja az ifjúságot – és a felnőtteket is – a tartalmas időtöltésre. Közben pedig erőt meríthetnek a családok egymás életéből, ami segíthet felülemelkedni a nem hétköznapi élethelyzeteken, az új szervet kapott emberek további életminőségét javítva. Minél több önkéntes bevonása a munkába egyre fontosabb, hiszen civil szervezetként minden újabb esemény megteremtése nagy kihívást jelent, és csak reménykedhet a búcsúzó csapat, hogy lesz még találkozás.
Nagyon köszönöm, hogy ismeretségünkre hivatkozva befogadtak, és lehetőséget kaptam, hogy részese legyek ennek a tábornak és közösségnek. Kihívás volt számomra, mert sok új helyzettel és emberrel találkoztam, és nagy megkönnyebbülés, hogy értékelték, amit adni tudtam. Szeretnék – tanulva az eddigi tapasztalataimból – továbbra is részt venni az önkéntes munkában, és támogatókat keresni, hogy a szervezet működhessen tovább. Minden értelemben.

Majsai-Nyilas Tünde