Máté története

Máté története

Máté

Kisfiunkon, Mátén 2010. december 7-én sikeres szív transzplantációt hajtott végre egy fantasztikus orvos csapat Dr Hartyánszky István professzor úr vezetésével az Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjában.

Történetünk röviddel Máté születése után kezdődött, amikor megtudtuk, hogy szív fejlődési rendellenességgel született: pitvari sövényhiányt diagnosztizáltak kezelőorvosai. A gyanú, hogy esetleg a szívizom működése sem kielégítő már ekkor is felmerült, de teljes bizonyossággal csak a sövény zárása után lehetett megállapítani, hogy mennyire dolgozik jól.

Máté 8 hónapos volt, amikor megtörtént a műtét, követtük a gyógyszeres terápiát – amit kezelőorvosunk Dr Ablonczy László előírt – kontroll vizsgálatokra jártunk. Máté élhette a vele egykorú gyerekek életét, bölcsödébe, majd óvodába járt. Idővel a gyanú beigazolódott, diagnózisa dilatitív cardiomyopátia lett. 2008. decemberében doktor úr javaslatára abbahagyta az óvodát, mert a rendszeres felső légúti betegségek miatt sokat romlott az állapota. Ekkor egy újabb gyógyszert vezetett be doktor úr, és már arról beszélgettünk, hogy valódi megoldást csak egy egészséges szív beültetése jelenthet. Ekkorra már súlygyarapodása megállt, terhelhetősége még jó volt. Tavasszal elkezdődtek a transzplantációhoz szükséges vérvizsgálatok, elkészült az oltási terv.

Bíztunk még egy reszinkronizációs pacemaker terápiában, – 2009. októberében sor került a készülék beültetésére -, de sajnos a kontrollvizsgálatok nem mutatták a várt eredményt. Idő közben 2009. november 12-én felkerült a transzplantációs várólistára.

2010. március 4-én vártak bennünket ambuláns vizsgálatra, de ekkorra már az állapota olyan rossz volt, hogy osztályos felvételre került sor. Akkor még nem gondoltuk, hogy csak 288 nap múlva jöhetünk haza… Infúziós keringéstámogatást kapott, ennek ellenére annyira romlott az állapota, hogy 2010. március 19-én kamrai keringéstámogató eszköz -„ műszív”- beültetésére került sor. Szerencsére volt elég idő arra, hogy felkészítsük, mi vár rá. Tudta, ha felébred lesz egy kis pumpa az oldalán, ami segít a szívecskéjének jól dolgozni. Megbeszéltük, hogy csak akkor mehetünk haza, ha elkészül a gyárban az új, egészséges szíve.

A műtét után szépen felerősödött, elkezdett sétálgatni. Nagyon sokat játszottunk, rajzolt, legózott. Teltek a napok, hetek, hónapok. A várakozást megkönnyítette a kezelőorvosok azon döntése, hogy az intézetben kezelt másik „műszíves” kisgyerekkel, Szabó Zsoltival egy kórterembe kerüljön. Együtt jobban telt az idő. Sokat játszottak, huncutkodtak együtt. Nekünk szülőknek is jót tett az „összeköltözés”. Bátorítottuk egymást, ha valamelyikünk elkeseredett, a másik vigasztalta. Vártuk a nagy pillanatot, amikor megérkezik az életet jelentő szerv. Zsoltié jött először.

Nagyon féltem, vajon Máté hogyan éli meg, hogy neki még várakoznia kell, ki tudja, meddig?

Nagyon sokat segített az intézetben dolgozó pszichológusnő, aki rendszeresen beszélgetett, foglalkozott vele. Nagyon várta a csütörtököket, akkor a bohóc doktorok látogatták az osztályt. A reggeli viziteken Vilmányi doktor bácsival nagyokat lehetett birkózni (ha volt ideje), szerette a gyógytornásszal a napi 2×20 perces sétákat. Ha szerda, akkor jött Enikő tanító néni, akivel mindenféle jót lehetett csinálni, még egy kicsit tanulni is. Nem tudunk eléggé hálásak lenni az intézetben dolgozó összes nővérnek, akik, ha idejük engedte játszottak vele (néhányan megtanultak legot építeni is), báboztak vele, mesét olvastak neki, számítógépeztek. Hét végén pedig jött apa, akivel nagyot lehetett focizni.

Teltek a hetek, hónapok és bár Máté állapota a műszívnek köszönhetően jó volt, mi szülők már kezdtünk kétségbe esni, vajon időben megjön a szív? Szabad időnkben megpróbáltunk elmélyülni a hazai transzplantáció kérdésében. Aggasztónak találtuk, hogy 12 hónap várakozás után sincs megfelelő donorszerv. Ekkor döntöttünk úgy, hogy megkeressük ez egészségügyért felelős államtitkárt, illetve a parlament egészségügyi bizottságában dolgozó parlamenti képviselőket, hogy sürgessük nemzetközi transzplantációs szervezethez történő csatlakozásunkat.

November végén már felkészítettük Mátét, hogy a karácsonyt itt fogjuk tölteni az intézetben. Kicsit elszomorodott, de megígértük, hogy apa és a nővére is itt lesz, együtt fogunk ünnepelni. A nővérkék pedig megígérték, hogy saját karácsonyfája lesz! (Be is tartották!) Vártuk a Télapót, akinek Máté levelet írt. Első kérése a kívánság listán egy új szív volt. Teljesült a kívánsága, ugyan egy nappal később, de megkapta! Örömünk határtalan volt! Könnyeinkkel küszködve, de mosolyogva kísértük fel a műtő folyosóig, majd izgatottan vártuk a híreket.

Reggel 6 órakor professzor úr tájékoztatott bennünket: minden rendben van! Új élet kezdődött, és azóta is „ minden rendben”!

Még egyszer: KÖSZÖNET MINDENKINEK!

Márta (Máté édesanyja)