Janika és Janka története

Janika és Janka története

Egy idő után az emberfia-lánya, ha jó párkapcsolatban él, szeretne gyermeket. A mi szerelmünk első gyümölcse Jánoska. A fiam születéséig hosszú út vezetett. Jóval a terhességem előtt megállapították, hogy a májammal problémák vannak, a gyógyszertől besárgultam, viszkettem. De ez nagyon régen volt, nem gondol az ember erre, mikor babát tervez.

 Mikor Janika a pocakban lakott, sem volt másképp, szerencsére csak viszketés jelentkezett. Így született meg első babánk a 37. hétre.

Szabályosan teltek a hetek, de nehezebben hízott és sokat bukott. Ekkor úgy éreztük Apukával, már kicsit sok, hogy mindenki mondja, milyen jó barna a gyerek, miközben  alig volt napon. Ideje lenne egy komolyabb vérvizsgálatnak. Háziorvos -> Heim Pál Kórház -> vérvétel, ahol a nővérek megmondták, nem barna, hanem sárga a gyerek, de nagyon. Azonnal menjünk át a Szent László kórházba, ahol fel is vettek minket, hogy kivizsgálják a kisfiamat. És persze sírás, sok sírás, mert hirtelen nem tudja az ember, mi történik a babával. Olyan kicsi még szurkálásokhoz, kórházban tartózkodáshoz! Egy hét ottlét után végre, szerencsénkre átküldtek az I. sz. Gyermekklinikára, a Bókayba. Balogh Lídia doktornő, amint meglátott minket tudta, mi a helyzet, és azt is megmondta, mire számíthatunk. Kis „megkönnyebbülés”, ha lehet annak nevezni, végre jó kezekben vagyunk. Természetesen itt is volt sírás, Janikát bent tartották, éjszaka egyedül lesz…, , de a megfelelő tápszer mellett napról napra  egyre jobb húsban lett. Jobban lett és haza mehettünk…végre J . Dezsőfi doktor úr lett az új orvosunk. Napjaink jól teltek otthon, Janika szépen cseperedett. De a mája rosszabbodott. Újból kórház. Közben már újabb gyümölcs a pocakban, Jankácska. Izgultunk, hogy lesz, mert ekkor Dezsőfi doktor elkezdte szervezni a németországi transzplantációt. Sok-sok időt töltöttünk kórházban Janikával. Érdekes módon a második baba nem viselte meg úgy a májamat, mint az első, nem volt semmi viszketés. Janika 2017 március 15-én kirepült Apával és Mamával Németországba. Mi, a pocaklakó Jankával itthon maradtunk. (Nem utazhattam, mert ki tudja, mikor indul meg a szülés és a repülés sem ajánlott már ekkor). Apukával telefonon és Skype-on tartottuk a kapcsolatot. Janika nagyon rossz állapota miatt a várólista első helyére került, így március 24-én már meg is műtötték. Újabb izgalom, mikor jöhetnek haza! Nagyon vártam, hogy itthon legyenek, Janka egyre csak nőtt, a pocak is nőtt. Folyamatosan vizsgálatokra jártam, minden rendben volt. Április végén végre haza jöttek! Egy kis időt töltöttünk együtt, mert májusban megszületett Janka. Könnyű, gyors szülés volt, nem sokat tartózkodtunk a kórházban, aminek sajnos meglett a kára.

Hazatértünk után öt napra kórházba kerültem, nem kaptam levegőt, fulladtam, magas lázam volt. Azonnal kocsival a közeli ügyeletre mentünk, onnan a kardiológiára, majd végül a Honvéd Kórház sürgőségi osztályán kötöttünk ki. Mint kiderült, szepszisem van és azonnal műtenek. Az orvos elmondta, a májamig gyulladt, gennyes volt minden, így sajnos a méhemet eltávolították. Ha nem jövünk időben és nem műtenek azonnal, meghalok.

Szerencsére minden jól sikerült. Lábadozás az intenzíven, majd átvittek a MÁV-Honvéd Kórházba. Ott még párszor segítettek a nehéz légzésemen (vízleszívás), de utána már javultak a dolgok. A gyerekeket nagyon szerettem volna látni, de nem akartam, hogy János behozza őket s kórházba. Nagyjából egy  hónap múlva mehettem haza. Párszor előfordult még erős szívdobogás érzés, de amint rendeződtek a dolgok, egyre jobb és jobb lett.

Viszont Jankának nem. Viszketett, véresre vakarta magát, csak velem tudott aludni. Nehéz, nagyon nehéz volt. Külön aludtunk, kentük mindenfélével, adtunk mindenfélét neki. De se ő, se én nem aludtunk soha nyugodtan. Kórházba kerültünk, műtéttel próbálkoztak, ami esetleg segíthet rajta, de az sem segített.

Jankával is Hamburgba utaztunk, hogy új májat kapjon. Ide már mind a négyen mentünk. A műtétre sokat kellett várnunk. Az elején bíztunk abban, hogy hamar eljön  a műtét, de idővel láttuk, hogy sokat kell várni, így Jánossal megbeszéltük, jobb lesz, ha ő Janikával hazautazik. Dolgozni kell, pénzt kell keresni, mert ki tudja, meddig leszünk kint.

Én egyedül maradtam Jankával. Nem volt egyszerű, Janka sokat sírt, keveset aludtunk. A gondolkozás, „semmittevés”, a várakozás idegőrlő. Várjuk, hogy történjen valami. És persze aggódni, otthon Janikával mi lehet.

De hála az égnek eljött a várva várt nap, szeptember 25. Ez volt a harmadik riasztásunk. Dél  körül betolták Jankát a műtőbe. Izgulva, félve, aggódva, de tudva, hogy jó kezekben van, engedtem el, bíztam benne, minden rendben lesz. Emese, a tolmácsunk hívott este 10-kor, hogy bemehetek hozzá. Kábultan ugyan, de jól volt.

Másnap még jobban lett, harmadnapra normál osztályra, külön szobába került. Meglepően gyorsan mentek a dolgok. Janka ügyes, okos, mindig mondtam neki, ezt a gyógyszert be kell venni, jól leszel, járni fogsz, mehetünk haza Apához meg tesóhoz. El is repült a 4 hét! Ahogy Jürgensen doktor megjósolta, Halloweenkor (nekünk halottak napján), november 1-én jöhettünk haza. János kijött értünk a reptérre, hazaszáguldottunk, és végre együtt lehetett otthon a család.

Azóta mindenki jól van, megtörtént a beszoktatás, Janka és Janika ovisok. A karantén ideje alatt itthon voltunk. Én is jól vagyok. 2016 óta mozgalmas eseménydús éveink voltak. 

Fogoly Éva

Janika és Janka édesanyja