Dani története

Sürgősséggel, miniszteri engedéllyel transzplantáció a COVID19 első hulláma alatt

A történetünk 2019. szeptember végén kezdődött, amikor Dani az óvodában ébredés után lázas lett. Hazaérve már elég magas láza volt, de a lázcsillapítóra jól reagált. Beszéltünk a házi gyermekorvosunkkal, eljött, megnézte, de úgy ítélte meg, hogy még nem szükséges antibiotikum kúra, ezért csak láz- és fájdalomcsillapítót kapott, meg torok fertőtlenítőt.

A helyzet nem javult pár nap múlva sem. Amíg a lázcsillapító hatása tartott, addig jól volt, ahogy elkezdett ürülni a szervezetéből, úgy ment egyre feljebb a láza. Ismét eljött a Doktornő hozzánk, és javasolta, hogy a Heim Pál Kórház sürgősségi osztályára menjünk be, ahol nagy valószínűséggel vért vesznek majd Tőle. Ez sajnos, vagy Hál’ Istennek meg is történt és ebből kiderült, hogy elég nagy a baj, hiszen a veséi akkor már elkezdtek hegesedni és nem működtek megfelelően.

Októberben a Heim Pál kórházban a felső légúti betegségére antibiotikumot kapott, ezzel helyrejött a gyulladásos értéke, viszont a vese károsodása miatt biopsziára volt szükség, hogy meg tudják állapítani, milyen típusú veseelégtelenségről beszélhetünk.

A biopsziát már október 22-én a Bókay Gyermekklinikán csinálták, de az eredményre várni kellett és az sem mutatta ki egyértelműen, hogy milyen problémával állunk szemben. A kezelőorvosunk már szinte az első héten elmondta, hogy itt sajnos gyógyszeres kezelés nem fog szóba kerülni, a végső megoldást a transzplantáció jelentheti.

Elkezdtem a kivizsgálásomat intézni, de Daninak olyan gyorsan romlottak az értékei, hogy november elején már be kellett tenni egy ideiglenes kanült a nyakába, hogy a dialízist el tudják kezdeni. Lelkileg talán az volt a legrosszabb, hogy el kellett magyaráznom neki, ez a „bigyó” a nyakában az életét menti meg. Így lett a dialízis gépből „szuperhős gép”. Januárban annyira rossz állapotban volt már, hogy naponta jártunk a „Szuperhős képzőbe”, de ennek ellenére vagy épp ettől rohamosan romlott a szíve is, és a műtét most már égető szükséggé vált.

Február végére volt kiírva a műtétünk először, csak az én vizsgálataim elhúzódtak, ezért tolni kellett először egy héttel, aztán pedig a COVID miatt teljesen bizonytalanná vált mindenki, hogy a műtétet el lehet-e végezni, valóban életmentő-e, és vajon a Miniszter engedélyezné-e.

A kezelőorvosaink folyamatos kapcsolatban voltak a Transzplantációs Klinikával, sebészekkel, kardiológusokkal, belgyógyászokkal, altatóorvosokkal beszélték át több alkalommal a mi esetünket, míg végül megszületett a döntés, meglett az a bizonyos miniszteri engedély, és a műtét március 26-án megtörténhetett. 

A műtétet három nap Gyermekklinikai benntartózkodásom előzte meg, mert 48 órán belül 2 negatív COVID tesztet kellett produkálnom, csak így vállalták az orvosok a műtétet.

Amikor elérkezett a nap, már reggel hétkor átvittek minket a Transzplantációs Klinikára, ahol annyira más volt minden a Gyermekklinika után. Itt leginkább felnőttek vannak, nem igazán vannak gyerekre berendezkedve, de mindenki maximálisan próbált ebben a nehéz – minden szempontból nehéz – időszakban a segítségünkre lenni, a kedvünkre tenni. Mindenhova együtt mentünk, végig Dani mellett lehettem, ez egy plusz biztonságot jelentett neki is, és nekem is nagyon megnyugtató volt, hogy ha szüksége volt valamire, én is tudtam róla gondoskodni.

A műtét után pár napot a Transzplantációs Klinikán voltunk, majd át kellett mennünk a Gyermekklinikára. Ott beállították a gyógyszereit és rengeteg csokival, nyalókával, lufival és még annál is több szeretettel halmozták el Danit.

Pár nap múlva felerősödve, újult erővel, tervekkel engedték haza. Azóta csak ellenőrzésre járunk a kórházba, a hétköznapokban egy életerős, vidám, cserfes, izgága kukac kisfiú. Rengeteget biciklizik, futkározik, mászókázik, ugrál és focizik. Habzsolja az életet!

Törökné Horváth Ildikó