• Szervdonációs és Transzplantációs Európa Nap- 2012. okt. 13.

    Idén is megrendeztük a Szervdonációs és Transzplantációs Európa Napot. Ennek a napnak a délutánján kerül sor a Pro Vita díjak, valamint a Szent Kozma és Damján díj ünnepi átadására. Pro Vita díjban, miniszteri elismerésben részesülnek az „életet adományozó” szervdonorok, akik saját szervük felajánlásával járultak hozzá élődonoros átültetés révén valamely családtagjuk, barátjuk gyógyulásához.

    Az idei rendezvény különlegessége volt, hogy az első veseátültetést éppen 50 éve végezte el Szegeden Dr. Németh András. Hogy ez megtörténhetett, köszönhető egy akkor 21 éves, rendkívül bátor és önfeláldozó embernek, aki testvérének felajánlotta a veséjét. A donor, Szántó László ma is él, kitűnő egészségnek örvend, és alapítványunk kezdeményezésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma magas szakmai kitüntetésben, Pro Sanitate díjban részesítette. Gratulálunk és további jó egészséget kívánunk!

    Szent Kozma és Damján díjat az Alapítvány ötödik alkalommal adott át ezen a jeles napon. A díjat a kuratórium olyan személyeknek ítéli oda, akik kiemelkedően sokat tettek a hazai szervátültetés érdekében. Az idei díjazottak a hazai szívátültetés két úttörője: Dr. Szabó Zoltán és Dr. Bodor Elek professzorok.

    A rendezvény méltó befejezése a Magyar Mezőgazdasági Múzeumtól a Hősök teréig vezető, figyelemfelkeltő fáklyás felvonulás volt. Szervátültetettek, átültetésre várók, donorok, orvosok, ismerősök, ismeretlenek, szimpatizánsok – a Hősök terén egyperces néma csenddel emlékeztünk azokra, akiknek köszönhetjük életünket, és azokra, akik nem nem kaphattak időben szervet…

    Képek a délutáni ünnepségről és a fáklyás felvonulásról >>

    Képek a Pro Vita díjak átadásáról >>

    Képek a Szt. Kozma és Damján díj átadásáról >>

Megszakítás