Vecsési fórum

2019. április

CSAK NŐ SZÜLHET GYERMEKET, DE BÁRKI AJÁNDÉKOZHAT ÉLETET - mottóval tizedszer rendeztünk fórumot Vecsésen. A hatalmas konferenciaterem ezúttal is megtelt az érdeklődő vesebetegekkel és hozzátartozóikkal. Dr. Piros László sebész és Dr. Remport Ádám nephrológus (SOTE Transzplantációs és Sebészeti Klinika) elmodtak előadásukban mindent, amit az élődonoros szervátültetésről tudni kell, majd élődonoros transzplantációban részt vett párok (testvérek, házastársak, szülő-gyerek) mesélték el történetüket, tapasztalataikat. Számtalan kérdést tettek fel a résztvevők és reméljük, kielégítő választ is kaptak. Ráadásként bemutattuk a szicíliai holiday dializis lehetőségét, amiről a résztvevők közül eddig szinte senki nem hallott!
Köszönjük az EMMI támogatását - mely nélkül a fórumot nem tudnánk megrendezni -, és a dialízis szolgáltatók beteg-szervezésében és szállításukban nyújtott támogatását! 
Fotó: Horváth Krisztina

Képek a galériában >>


2018. április 15.

" CSAK NŐ SZÜLHET GYERMEKET, DE BÁRKI AJÁNDÉKOZHAT ÉLETET " 2010 óta szervezünk transzplantációs fórumot vesebetegek és hozzátartozóik számára. Az idei első fórumnak ismét, immár tizedikvalkalommal a vecsési Aerport Hotel Budapest adott otthont április 15-én, vasárnap. A hatalmas létszám itt már megszokott, a dialízis szolgáltatók kitűnően szervezik a betegeket, orvosokat, nővéreket és az ő szállításukat. Hatvanból, Tatabányáról, Dunaújvárosból, Kistarcsáról, a SE I. sz. Belklinikáról, a Péterfy S. utcai dialízis állomásról, a Margit kórházból és a Honvéd kórházból jöttek a résztvevők. Sok ismerős arcot láttunk, de a többség most először vett részt fórumon. Ez a társaság most rendkívül érdeklődő volt, számtalan kérdést tettek fel mind Dr. Piros László sebésznek, mind Dr. Remport Ádám nephrológusnak (SE Transzplantációs és Sebészeti Klinikáról), és mindketten kimerítő választ adtak a kérdésekre. A három élődonoros párnak - Nagy Attila és kislánya Nagy Lili, Polacsek Julcsi és nagylánya Jankovics Julianna, valamint Balazatics Zsuzsanna és párja Czeglédi József - külön köszönet, mert a történetüket mindnyájan oly hitelesen és meghatóan mesélték el, hogy csupa könnyező szemet láttunk a végén. Több, mint tízen jelezték a fórum befejeztével, hogy donorok szeretnének lenni! Köszönjük az EMMI támogatását! Köszönjük Horváth Krisztinek a kiváló fotókat.

Képek a galériában >>


2017. április 23.

" CSAK NŐ SZÜLHET GYERMEKET, DE BÁRKI AJÁNDÉKOZHAT ÉLETET " 

Április 23-án, vasárnap 32. alkalommal tartottunk Transzplantációs Fórumot, kilencedik alkalommal itt, ahol 2010-ben útjára indítottuk ezt a programot: Vecsésen, az Airport Hotel Budapest konferenciatermében.

Mindig ez a legnépesebb fórum, most is 165 résztvevő írta alá a regisztrációs ívet. Művese kezelt betegek és hozzátartozóik jöttek a tatabányai, dunaújvárosi, salgótarjáni, kistarcsai, hatvani, egri, székesfehérvári, és budapesti kórházak dialízis központjaiból.

Előadóink a szokásnak megfelelően a SE Transzplantációs és Sebészeti Klinika igazgatója, Dr. Máthé Zoltán sebész, és Dr. Remport Ádám nefrológus volt, valamint az élődonoros párok. Éva, aki régi barátjának, Csabának adott vesét, Napsugár, aki barátnőjének adta veséjét, Balázs, aki dialízisre sem engedte feleségét, hanem nyomban döntött; donor lesz… és lett. Az alapítvány kurátora, Márta, aki 13 évvel ezelőtt adta kisfiának veséjét. Tomi ma már felnőtt és teljes értékű ember. Emese, aki testvérének Ákosnak adta, és Hilda, aki unokatestvérétől kapta a vesét, és elmesélte, hogy három fia is hasonlóképpen a családból kapott felajánlást.

Rengeteg kérdés hangzott el, ilyen élénk, érdeklődő résztvevőknek öröm fórumot szervezni!

Köszönjük az EMMI támogatását, mely nélkül a fórumot nem tudnánk megrendezni, és a dialízis szolgáltatók együttműködését a szervezésben, valamint a betegek és családtagjaik szállításában!

képek a galériában >>


2016. április 10.

20160410_vecses"CSAK NŐ SZÜLHET GYERMEKET, DE BÁRKI AJÁNDÉKOZHAT ÉLETET" mottóval 2010-ben elindult felvilágosító roadshownk 26. állomásához érkezett. Vecsésen nyolcadik alkalommal szerveztünk fórumot a SE Transzplantációs és Sebészeti Klinika körzetébe tartozó művese állomásokon kezelt, ill. gondozott vesebetegek és barátaik, családtagjaik számára. Ezúttal is nagy volt az érdeklődés, közel 150-en vettek részt. Dr. Máthé Zoltán sebész, a klinika igazgatója és Dr. Remport Ádám nefrológus elődásai, valamint az élődonoros párok beszámolói megint megtették a hatásukat. A fórum elején hárman jelezték, hogy ők már gondolkoznak azon, hogy donorok legyenek, a fórum végén nyolcan emelték fel e kérdésre a kezüket.

Meggyőző volt Attila, a jól megtermett édesapa, aki a 8 éves, 12 kg súlyú kislányának adta veséjét, szintén hatásos volt Balázs, aki nem engedte egy pillanatig sem, hogy feleségét dializálják, azonnal felajánlotta veséjét, és csodálnivaló volt Napsugár, aki gyermekkori barátnőjének ajánlotta veséjét abban a pillanatban, amikor megtudta, hogy szüksége van rá. Napsugár édesanyja is megszólalt és elmondta, milyen büszke lányára.

Köszönjük az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatását, mert ennek hiányában nem tudnánk a fórumokat megszervezni. Köszönjük a Dialízis Szolgáltató cégek segítségét is, akik a betegek szervezését és szállítását vállalják évek óta. Köszönet azoknak a nővéreknek, akik egyetlen szabadnapjukon elkísérték betegeiket a fórumra!

Képek a galériában >>


2015. március 29.

"CSAK NŐ SZÜLHET GYERMEKET, DE BÁRKI AJÁNDÉKOZHAT ÉLETET" jelmondattal 2010 óta rendezünk fórumot vesebetegek és hozzátartozóik számára.

Március 29.-én a SE Transzplantációs és Sebészeti Klinika körzetébe tartozó - az I. sz. Belklinika, Szépvölgyi úti, Péterffy Sándor utcai, a Szt. Margit, Szt. László, Szt. István, a dunaújvárosi, kistarcsai, egri, hatvani, tatabányai, siófoki, székesfehérvári kórházak FMC, B.Braun és Diaverum dialízis központokból érkező 160 betegnek és hozzátartozóiknak a klinika igazgatója, Dr. Máthé Zoltán, a laparoszkópos veseeltávolítást végző sebész, Dr. Piros László és Dr. Remport Ádám nephrológus tartottak érdekfeszítő előadást.

Több élődonoros szervátültetésben részt vett pár - testvérek, szülő-gyerek, házastársak - mondta el személyes tapasztalatát, és biztatta a jelenlévőket a szervfelajánlásra és az elfogadásra, mert mint tudjuk:
A SZERVÁTÜLTETÉS ÉLETET MENT!

Köszönjük Börcsök Enikő színművésznek, alapítványunk önkéntes segítőjének és Both András színművésznek, az RTL Klub hangjának (mindketten a Nemzeti Vese Program nagykövetei), kétszeres vesetranszplantált sorstársaink megjelenését és lelkesítő szavait.

Ami a lényeg: már másnap (hétfőn) öt pár jelentkezett az élődonoros kivizsgálásra!

A rendezvényt az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta.

Képek a galériában >>


2014. március 30.

"CSAK NŐ SZÜLHET GYERMEKET, DE BÁRKI AJÁNDÉKOZHAT ÉLETET" jelmondattal 2010 óta rendezünk fórumot vesebetegek és hozzátartozóik számára. Március 30-án a SE Transzplantációs és Sebészeti Klinika körzetébe tartozó dialízis központokból - az I. sz. Belklinika, Szépvölgyi úti, Péterffy Sándor utcai, a Szt. Margit, Szt. László, Szt. István, Szt. Imre, Bajcsy, a dunaújvárosi, kistarcsai, egri, hatvani, tatabányai, siófoki, székesfehérvári kórházak központjaiból - érkező közel 200 betegnek és hozzátartozóiknak a klinika igazgatója, Prof. Dr. Langer Róbert, a laparoszkópos veseeltávolítást végző sebész, Dr. Pőcze Balász és mint transzplantáló sebész és utógondozást végző nephrológus, Dr. Toronyi Éva tartottak érdekfeszítő előadást.

Több élődonoros szervátültetésben részt vett pár - testvérek, unokatestvérek, nagybácsi-unokahúg, házastársak - mondta el személyes tapasztalatát, és biztatta a jelenlévőket a szervfelajánlásra és az elfogadásra, mert mint tudjuk: A SZERVÁTÜLTETÉS ÉLETET MENT!

Köszönjük Both András színművésznek, az RTL Klub hangjának, a Nemzeti Vese Program nagykövetének, kétszeres vesetranszplantált sorstársunknak megjelenését és lelkesítő szavait.

A rendezvényt a NOVARTIS Hungária Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhetjük.

Képek a galériában >>


2013. április 21.

18. alkalommal rendeztünk Transzplantációs Fórumot (ötödik alkalommal Vecsésen, az Airport Hotel Budapest szállodában) vesebetegek és hozzátartozóik részére. A SE Transzplantációs és Sebészeti Klinika igazgatója és orvosai, Prof. Dr. Langer Róbert, Dr. Pőcze Balázs és Dr. Toronyi Éva előadása és az élődonoros transzplantációban részt vett párok beszámolója után számtalan kérdés hangzott el. Reméljük, a 140 résztvevő minden kérdésre kielégítő választ kapott.

A legnagyobb sikert a 2005-ben feleségétől vesét kapott Balázs és családja aratta. A veseadományozás óta Zita a már meglévő két gyermekük mellé még ötnek adott életet, és a fórumon mindannyian részt vettek.

A Fórum előtt és után ismét kitűnő ellátást és figyelmes kiszolgálást kaptunk a szálloda vezetésétől és személyzetétől. Köszönjük az EMMI, a Nemzeti Vese Program és a Novartis Hungária Kft. támogatását!

Képek a galériában >>


2012. április 15.

Az idei második (egyébként 12.) Transzplantációs Fórumot 2012. április 15-én ismét (negyedik alkalommal) Vecsésen, az Airport - Hotel Budapest szállóban tartottuk. A 160 résztvevő nagy érdeklődéssel hallgatta Dr. Langer Róbert professzor (SE Transzplantációs és Sebészeti Klinika igazgatója) és Dr. Piros László sebészek, valamint Dr. Chmel Rita belgyógyász nefrológus előadását. A számtalan kérdés igazolta, hogy a fórumra milyen nagy szüksége van a betegeknek és családtagjaiknak, alapvető kérdésekkel nincsenek tisztában! Mindenkit megindított érzelmileg, és elgondolkodtatott az édesanya, a testvér, az unokatestvér, a nagybácsi, a feleség - vesedonorok - szavai, és a recipiensek, a vesét elfogadók hálájukat kifejező és másokat biztató szavai. A rendezvény végén kérdésemre ugyan senki nem jelentkezett, hogy szeretne-e donor lenni, azonban másnap reggel a Transzplantációs Klinika koordinátorát megkeresték... Egy délután és éjszaka egyeseknek elég volt megemészteni, átgondolni a hallottakat.

A harmadik éve folyó rendezvénysorozatunk nagy előrelépést hozott a hazai élődonoros transzplantációban. Ez volt az ötödik Fórum, amit a Nemzeti Vese Program keretében szerveztünk.

Képek a galériában >>


2011. október 2.

Hetedik alkalommal rendeztünk ismeretterjesztő Fórumot a transzplantációról vesebetegek és hozzátartozóik részére október 2.-án. Harmadik alkalommal Vecsésen, az Airport Hotel Budapest nyújtott ismét kiváló helyszínt a számos résztvevő és előadó számára a tanulságos, érdekes előadások, beszámolók meghallhatásához, a személyes beszélgetésekhez és a kiváló vendéglátáshoz.

Ez alkalommal a Nemzeti Vese Program keretében szerveztük meg az ismeretterjesztő fórumot. A Program szóvivője, Fazekas Mária tájékoztatta a résztvevőket a nagyszerű összefogásról, mely a szakmai és civil szervezetek, valamint a nefrológiai szolgáltatók között jött létre annak érdekében, hogy kellő ismeretekkel rendelkezzen a laikus társadalom, a potenciális és létező betegek, és javaslataival segítse a döntéshozók munkáját.

A Nemzeti Vese Program nagykövetei, Börcsök Enikő és Both András színművészek is részt vettek a rendezvényen. Szavaikkal lelket öntöttek, bátorságot adtak sok-sok betegnek (mindketten másodszor vesetranszplantáltak). Nagy figyelem és sok-sok kérdés kísérte a SE Transzplantációs és Sebészeti Klinika igazgatójának, Dr. Langer Róbert professzornak és a vese várólista bizottság nefrológus szakorvosának, Dr. Chmel Ritának az előadását, és érdekes szempontok merültek fel az élő donor laparoszkópos veseeltávolítását bemutató Dr. Piros László előadása közben, után.

Ilyenkor döbbenünk rá, mennyire fontosak ezek a fórumok, itt jönnek elő olyan kérdések, melyek az orvosokban fel sem merülnek, hogy erről kellene a beteggel beszélni... Persze ahhoz is, hogy a beteg kérdezni tudjon, szükséges az előadások meghallgatása.

A rendezvényt megnyitó és záró filmjeink (Hommage a la Medicine, Himnusz az Életért - készítette: Tarján Iván) és az életükről, döntésükről őszinte szavakkal beszámoló élő donoros párok most is, mint minden Fórumunkon mély benyomást gyakoroltak a résztvevőkre.

Képek a galériában >>

 


2011. április 10.

„Csak nő szülhet gyereket, de bárki adhat életet!"

Ez a mottója annak az országjáró fórumnak, amit a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért civilszervezet második éve szervez. Az április 10-i fórum azoknak a végstádiumú vesebetegeknek szólt, akik alkalmasak szervátültetésre és a SE Transzplantációs és Sebészeti Klinika körzetébe tartoznak.

A szombathelyi, győri, dunaújvárosi, esztergomi, kistarcsai, ceglédi, tatabányai, váci, székesfehérvári, hatvani és budapesti művese állomásokról közel 200 beteg és hozzátartozó érkezett.

Dr. Langer Róbert sebész, a SE Transzplantációs és Sebészeti Klinika igazgatója, Dr. Kovács János Balázs sebész és Dr. Chmel Rita nefrológus előadását kérdésözönök követték.

Ezután négy élődonoros transzplantációban részt vett pár mutatkozott be. Egy édesanya, aki 23 évvel ezelőtt (56 évesen) adott fiának vesét, ami ma is kitűnően működik, fia azóta kétgyermekes családapa. Egy fiatalasszony, aki két gyermekük születése után megbetegedett férjének adott vesét, majd még négy gyermekük született, közülük egy ikerpár 7 kg összsúllyal. Egy 68 éves testnevelő, sportoló édesapa adta egyik veséjét 42 éves, szintén testnevelő, sportoló fiának, és egy irodalom tanárnő, aki fiú testvérének adott vesét.

A fórum végén többen is jelezték, hogy szeretnék megkezdeni az élődonoros átültetéshez szükséges kivizsgálásokat.

A Transzplantációs Alapítvány a Magyar Transzplantációs Társasággal, a Magyar Nefrológiai Társasággal és a dialízis szolgáltatókkal együttműködve, az Airport Hotel Budapest és a Novartis Hungária Kft támogatásával tudta megrendezni a fórumot.

Képek a galériában>>


2010. április 18.

Köszöni alapítványunk mindazoknak, akik hozzájárultak az élődonoros fórum sikeréhez. A dialízis szolgáltatók remekül megszervezték a betegek és hozzátartozóik szállítását. Az FMC állomásairól 58 fő (30 beteg + 28 hozzátartozó), a BBraun Avitum állomásairól 56 fő (37 beteg + 19 hozzátartozó), és a Diaverum állomásairól 5 beteg + 5 hozzátartozó érkezett. Szállításukról a szolgáltatók gondoskodtak, mindenki – még a legtávolabb élők, a szombathelyiek is időben érkeztek.

A remek helyszínt és kitűnőnő technikát, valamint a finom reggelit és ebédet köszönjük a vecsési Aerport Hotel Budapest stábjának, és a Novartis Hungária Kft, valamint az Egészségügyi Minisztérium támogatásának.

Köszönet a SE Transzplantációs és Sebészeti klinika igazgatójának, Dr. Langer Róbert tanár úrnak és kollégáinak, Dr. Kovács János Balázs sebésznek és Dr. Chmel Rita nefrológusnak, akik első hívó szóra készek voltak vasárnapjukat áldozni a cél érdekében.

Hasonlóképpen köszönöm az élődonoros pároknak, akik szintén első szóra szívesen vállalták az ügy érdekében – az élődonoros transzplantációra vállalkozók számának növelése -, hogy nyilvánosan szerepeljenek, beszéljenek életükről. Megismerhettünk egy fiatal, rendkívül szimpatikus házaspárt, ahol a feleség adta férjének a vesét, és a már meglévő két gyermekük után, a donációt követően még négy gyermeknek adott életet. Vagy a most 70 éves édesapát, aki 68 évesen adta fiának veséjét, és mindketten kiváló egészségnek örvendenek, aktív sportolók. Beszámolt élményeiről, érzéseiről Emese, aki öccsének adta veséjét, és Zsófi, aki 20 éves, szép, színésznek készül, és Csabának, egy aktív (Ausztriában játszó) focistának köszönheti egészségét.

Köszönet a fórum sikeres lebonyolításához hozzájáruló Tarján Ivánnak, az alapítvány munkatársának, valamint Schneiderné Szabó Julianna és Törökné Fellner Márta kurátoroknak, Barta Andrea önkéntes segítőnek.

Képek a galériában >>


NÉPSZERŰ KIADVÁNYUNK


Keresés

TÁMOGASSA ALAPÍTVÁNYUNKAT!

10200885-32611135-00000000

A szervátültetett és szervre váró gyermekek és családjaik rehabilitációjáért!

KÖSZÖNJÜK ADOMÁNYAIKAT!

 


Feliratkozás levelezőlistánkra

Megszakítás