Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza fórum



Fórumok dializált betegek és hozzátartozóik számára


Miskolc, 2017. március 29.


CSAK NŐ SZÜLHET GYERMEKET, DE BÁRKI AJÁNDÉKOZHAT ÉLETET - mottóval 2010 óta több mint 30 fórumot tartottunk, több mint 3000 embernek. Ezúttal a FMC miskolci , ózdi, szikszói és sátoraljaújhelyi dialízis központok orvosai, nővérei és természetesen a közel 100 beteg és hozzátartozóik jöttek el meghallgatni Dr. Szendrey László nefrológus főorvos és a Debreceni Egyetem ÁOK Sebészeti Intézet Transzplantációs Tanszék docense, Dr. Nemes Balázs sebész előadását, illetve a 24 éve új vesével élő K. Zsuzsi, meg a háromszorosan transzplantált Zs. Ági sorstársak biztatását. Különleges élmény volt hallani a három élődonoros pár beszámolóját történetükről. Mindegyik remek volt!


A legszebb mondat, amit eddig élő donor beszámolójában hallottam, így hangzott: Nem azért adtam oda a vesémet, mert a feleségem és természetesen szeretem, hanem azért, mert egy embertársamon segíthettem! Példaértékű! Ennyi sok és jó kérdés, ekkora érdeklődés talán még egyik fórumon sem volt!
Köszönjük az Emberi Erőforrások Minisztériumának, hogy támogatásukkal folytathatjuk idén is a fórumokat.

Képek a galériában>>


Nyíregyháza, 2016. március 20.


"CSAK NŐ SZÜLHET GYERMEKET, DE BÁRKI AJÁNDÉKOZHAT ÉLETET"


A Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért március 20-án Nyíregyházán, a Hotel Bibicben tartotta az idei év első transzplantációs fórumát.


A 132 résztvevőt Dr. Kárpáti István, a MANET főtitkára és Dr. Szegedi János, a MANET alelnöke köszöntötte, az előadók pedig Dr. Nemes Balázs, a DOTE Transzplantációs Tanszékének vezetője és Dr. P. Szabó Réka, belgyógyász szakorvos voltak. Az előadások után élődonorpárok mesélték el az élményeiket és válaszoltak az érdeklők kérdéseire.


Köszönjük az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatását, valamint a dialízis szolgáltatók készséges segítségét a szervezésben és a betegek szállításában.


Képek a galériában >>


Miskolc, 2015. április 26.


 "CSAK NŐ SZÜLHET GYERMEKET, DE BÁRKI AJÁNDÉKOZHAT ÉLETET"


2010 óta évi 5-7 alkalommal tartunk fórumot vesebetegek és hozzátartozóik számára. Miskolcon is többször voltunk már, de ilyen nagy létszámban (118 fő) talán még sosem vettek részt az itteni fórumokon. A miskolci, sátoraljaújhelyi, ózdi, szikszói művese-központok mellett meglepetésünkre még Debrecenből is érkeztek betegek és hozzátartozók.


Nagyon jó előadást hallhattunk Dr. Klenk Nóra nephrológustól, az FMC miskolci dialízis központjának főorvosától, Mihály Sándortól, az OVSZ Szervkoordinációs Iroda igazgatójától és a debreceni transzplantációs centrum, ill. tanszék vezetője, Dr. Nemes Balázs beszélt a 2013 szeptembere óta általa vezetett transzplantációs osztály eredményeiről, minőségbiztosításáról. Több, hosszú évek óta szervátültetett társunk mesélt az elmúlt 10-20 évben megélt teljes életről, ezzel biztatván azokat a betegeket, akik nem merik vállalni a transzplantációt, és három élődonoros pár (két házaspár, egy édesanya és fia) számoltak be nehéz döntésükről és megváltozott életükről.


Köszönjük az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatását, a Fresenius Medical Care támogatását abban, hogy a betegek szervezését és szállítását végezték. Köszönet a miskolci centrum nővéreinek, akik a regisztrációt végezték! A miskolci Népkert Vigadó is nagyon kitett magáért, remek pogácsákkal és ebéddel kényeztettek bennünket a csodás régi épületben.


Képek a galériában >>


Nyíregyháza, 2014. április 13.


 "Csak nő szülhet gyermeket, de bárki ajándékozhat életet" mottóval ötödik éve rendezünk fórumot krónikus vesebeteg emberek és családjuk, barátaik számára. A DOTE Transzplantációs tanszékének vezetője, Dr. Nemes Balázs, aki 2013 őszén vette át Debrecenben a transzplantáció vezetésétet, és új kollégája, Dr. Zsom Lajos nefrológus számára remek bemutatkozási lehetőség volt a rendezvény a debreceni, mátészalkai, kisvárdai és nyíregyházi dialízis központokban kezelt betegek és kezelő orvosaik előtt.


Az érdeklődés nagy volt, hiszen azok is, akik már ismerték a szervátültetéssel kapcsolatos tudnivalókat, szerették volna megismerni az új transzplantáló és utógondozócsapatot. Sok kérdés és válasz hangzott el, és a könnyek is peregtek, mikor a két élődonor, Évike és Nórika - mindketten feleségek, akik férjüknek adták egyik veséjüket - elmesélte elhatározásukat, férjeik ellenállását eleinte, majd a sikeres kimenetelű transzplantációt, és azt, hogy mennyire boldogok, hogy ismét teljes életet élhet a család!


A rendezvénynek 98 résztvevője volt. Köszönjük az Emberi Erőforrás Minisztériumának támogatását.


Képek a galériában >>


Miskolc, 2013


 CSAK NŐ SZÜLHET GYERMEKET, DE BÁRKI AJÁNDÉKOZHAT ÉLETET - Transzplantációs Fórum


Jól ismeri már mindenki fenti szlogenünket, aki rendszeresen látogatja web- vagy Facebook-oldalunkat, hiszen 2010 óta évi 5-7 fórumot tartunk, és beszámolunk mindegyikről.


Az október 20-i miskolci fórumnak az volt a különlegessége, hogy a szokásos, kiváló előadásokon túl (Dr. Ladányi Erzsébet és Dr. Kóbor Krisztina nephrologusok, Dr. Fedor Roland sebész) megismerhették a résztvevők a debreceni klinika új transzplantációs csapatát, Dr. Nemes Balázst, aki az újonnan létrehozott Transzplantációs tanszék vezetője, és munkatársait. Nemes doktor beszámolt a klinikán tervezett változtatásokról, és örömét fejezte ki, hogy a fórumon alkalma volt megismerni mindjárt négy művese központ igazgatóját. A miskolci, szikszói, ózdi és sátoraljaújhelyi igazgató orvosok is kíváncsian várják a változásokat, nem beszélve a betegekről.


Ismét érdekes és megható volt az egykor ezen állomásokon kezelt szervátültetettek történetét hallgatni. Legizgalmasabb számomra talán annak a férfinak az esete volt, aki 8 év dialízis után szánta rá magát a transzplantáció elfogadására, ekkor tették listára, és végül 10 év dialízis után kapott vesét. Boldogsága leírhatatlan. Azt is jó volt látni-hallani, hogy a múlt év májusi fórumon még dializáltként jelen lévő energikus testnevelő tanár 8 hónapja már felesége veséjével él teljes életet.


Ladányi Erzsébet orvos igazgató beszámolója szerint, mióta az alapítvány rendszeresen tart fórumokat Miskolcon, 70 százalékkal nőtt a várólistán lévők száma - ebben természetesen benne vannak azok, akiket közben már szerencsésen megtranszplantáltak.


Képek a galériában >>


Nyíregyháza, 2012


 Október 28-án Nyíregyháza-Sóstón tartottuk meg a 15. Transzplantációs Fórumot, és egyúttal az év utolsó ilyen rendezvényét. A debreceni B.Braun és FMC által működtetett dialízis állomásokról, a nyíregyházi, mátészalkai és kisvárdai B.Braun állomásokról közel 100 beteg, hozzátartozóik és kezelőorvosaik jöttek el a Bíbic Hotelbe meghallgatni Dr. Fedor Roland, a debreceni sebészeti klinika (DE OEC) transzplantációs sebészének előadásait a szervátültetés történetéről, mai helyzetéről, és az élődonoros transzplantáció hatalmas előrelépéséről, a kézzel asszisztált laparoszkópos veseeltávolításnak köszönhetően, amit filmen be is mutatott.


Dr. Remport Ádám nefrológus, a Magyar Nephrológiai Társaság Transzplantációs Bizottságának elnöke előadásában a betegek transzplantációs várólistára kerülésének feltételeiről, a szükséges vizsgálatokról, a transzplantáció mielőbbi elvégzésénak előnyeiről beszélt. Az élődonoros transzplantáció feltételeiről, a donor alkalmasságának kivizsgálásáról, a műtét előnyeiről és esetleges veszélyeiről volt továbbá szó.


Most is, mint minden fórumunkon, élődonoros veseátültetésben részt vett párok mondták el saját indíttatásukat és tapasztalatukat. Az előadások után feltett kérdések itt is igazolták, hogy szükség van a fórumra!


A rendezvényt megtisztelték az állomások igazgatói, főorvosai, nővérei is, aminek különösen örültünk.


A megjelenteket köszöntötte Dr. Kárpáti István, a Magyar Nephrológiai Társaság főtitkára és Dr. Szegedi János, a Társaság alelnöke és Szalamanov Zsuzsa, a Transzplantációs Alapítvány kuratóriumának elnöke.


Köszönjük a Nemzeti Vese Program és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatását, melynek köszönhetően öt fórumot tudtunk idén rendezni.


Képek a galériában >>


Miskolc, 2012


 A harmadik Transzplantációs Fórumot 2012-ben Miskolcon szerveztük a szikszói, ózdi, sátoraljaújhelyi és természetesen a miskolci vesebetegek és hozzátartozók részére. Az előadásokat - Dr. Ladányi Erzsébet nefrológus főorvos, orvosigazgató, Dr. Kóbor Krisztina nefrológus és Dr. Fedor Roland sebész (DE OEC) - nagy érdeklődéssel hallgatták a résztvevők.


A saját tapasztalataikról beszámoló élődonoros párok, illetve a 19 éve transzplantált, teljes életet élő Zsuzsa, és a pankreász-vese transzplantáció után látását visszanyerő lelkész beszámolója nagyon hatásos, igazán meggyőző volt azok számára is, akik még idegenkednek, félnek a transzplantációtól.


A Fórumot a Nemzeti Vese Program keretében valósítottuk meg.


Képek a galériában >>


Debrecen, 2011. november 20.


 "Csak nő szülhet gyermeket, de bárki ajándékozhat életet"


November 20-án kilencedik alkalommal tartottunk transzplantációs fórumot (harmadszor a Nemzeti Vese Program keretében) vesebetegek/dializáltak és hozzátartozóik részére, ezúttal a debreceni Viktória Étteremben. Megtisztelte jelenlétével a Fórumot Prof.Dr. Balla József tanszékvezető egyetemi tanár, Ph.D, MTA doktora, a Magyar Nephrologiai Társaság alelnöke, a Tudományos Bizottság elnöke. Köszöntőt mondott Dr. Kárpáti István a DEOEC I.sz. Belklinika docense, a Magyar Nephrológiai Társaság főtitkára, az Oktatási Bizottság elnöke és Szalamanov Zsuzsa a Transzplantációs Alapítvány elnöke. Zöldi Péter ismertette a Nemzeti Vese Programot. Előadást tartottak: Dr. Asztalos László docens és Dr. Fedor Roland a DE OEC Transzplantációs Centrum sebészei, és Dr. Remport Ádám nephrológus, a Magyar Nephrológiai Társaság Transzplantációs Bizottságának elnöke.


Az érdekes és hasznos előadásokat az Alapítvány filmjei és a két, élődonoros átültetésben részt vett pár (anya adta fiának és húg a nővérének) beszámolója színesítette, emberközelivé, meghatóvá tette.


Képek a galériában >>


Miskolc, 2011


Képek a galériában >>


Debrecen, 2010


Az áprilisi budapesti (vecsési) és májusi szegedi fórum után, 2010 június 13.-án Debrecenben tartottunk Élődonoros Fórumot. Szép számmal jelentek meg a nyíregyházi és debreceni művese állomások betegei és családtagjai, de Karcagról, Kisvárdáról, Mátészalkáról is jöttek érdeklődők. Sajnálatos, hogy éppen azokról a művese állomásokról nem jöttek, vagy csak alig 1-2 beteg és hozzátartozó, ahol egyébként is mélyen az országos átlag alatt van a transzplantációs listán lévők aránya. Épp az ebben a régióban keringő sok mende-monda, hiedelmek tisztázása érdekében kellett volna az itt dolgozó orvosoknak, nővéreknek sokkal több energiát arra fordítaniuk, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg a betegek a fórumon, és tisztázzák kételyeiket. Felajánlottam, hogy gyűjtsék össze, adják oda nekem, és én felteszem az illetékeseknek kérdéseiket, de erre sem reagáltak... Nagyon sajnálom, hogy így ismét nem juthattak hozzá sokan a korrekt információkhoz.


Akik viszont eljöttek, nem bánták meg! A fórumot a DEOEC Sebészeti Intézet igazgatója, Prof. Dr. Damjaniovich László nyitotta meg. Dr. Asztalos László a szervátültetés történetéről és a magyarországi transzplantáció helyzetéről beszélt, Dr. Lőcsey Lajos az élődonorok kivizsgálásáról tartott előadást. Dr. Fedor Roland a veseeltávolítás legújabb, általa is alkalmazott technikáját mutatta be laikusoknak is érthető módon, és a műtétet bemutató film mindenki figyelmét nagyon lekötötte. Dr. Balku István a nyíregyházi BBraun Dialízis állomás orvosa lelkesen számolt be arról az élődonoros veseátültetésről, mely az ő javaslatára jött létre, és az első ilyen műtét volt ez év márciusában, a debreceni klinikán. Az édesanya volt a donor, és fiával együtt mindketten kitűnően érzik magukat, személyesen számoltak be az esetről. Testvérének volt élődonora Csuti Emese tanárnő, aki mint elmesélte, a családjukban női ágon fiukra örökített betegség következtében többen is vannak már transzplantáltak, és minden esetben családtag volt a donor.


Az előadások végén számtalan kérdés hangzott el, és tisztázódott egy sor félreértés. Biztosan tudom, hogy a debreceni fórum hatására is legalább három családban szánták el magukat az élődonoros átültetésre, mint ahogy a budapesti és a szegedi fórum után is számosan megkezdték a kivizsgálást.


A Magyar Nefrológiai Társaság főtitkára, Dr. Kárpáti István is megtisztelte jelenlétével és hozzászólásával a fórumot. Köszönjük a Viktória étterem kitűnő vendéglátását, valamint a Roche (Magyarország) Kft és az Egészségügyi Minisztérium támogatását.


Szalamanov Zsuzsa


Képek a galériában >>





 


 

Híreinket a facebookon is követheti

Népszerű kiadványunk