Mi is síelünk, 2015

TACKERS 2015

15 országból 45 szervátültetett gyermek töltött ismét egy csodálatos hetet a svájci Alpokban, Anzère-Village falucskában.

csaba_rob_en_csapatA Transzplantációs Alapítvány 2005 óta biztosít lehetőséget szervátültetett gyerekek számára,hogy részt vegyenek a svájci TACKERS (Transplant Adventure Camps for Kids = Transzplantált Gyerekek Kalandtábora) programon. Idén 4 gyermek - 3 szívátültetett és 1 májátültetett - számára tettük lehetővé, hogy a svájci Alpokban megismerkedjenek a téli sportok örömével, hogy nemzetközi barátságokat kössenek más országokból érkező sorstársaikkal. Az idei csapat tagjai: Fanni, Máté, Zétény - szívtranszplantáltak, Kata - májátültetett. A gyerekeket idén is, csakúgy mint tavaly, Vilmányi Csaba gyermekkardiológus, az alapítvány önkéntes segítője kísérte.

A magyar gyerekek részvételét ez évben a Crydet Kft, a PC Aréna Kft és a Rotary Klub Tabán, valamint Király László, Ádám Róbert és Sterk Péter magánszemélyek támogatták, az utasbiztosítást pedig a KÖBE Biztosítótól kaptuk. Köszönjük a lehetőséget és a segítséget!

Képek a galériában
Még több kép Dr. Vilmányi Csaba albumából


Fanni beszámolója

Ambrus Fanninak hívnak. 11 éves vagyok. Számomra ilyen volt a TACKERS tábor.

Vasárnap: Nagyon szokatlan volt még, és eléggé el is voltunk fáradva, mert sokat utaztunk, este 10 óra után érkeztünk meg a szállásunkra.

Hétfő: Még mindig szokatlan volt, de már összeismerkedtünk. Délelőtt elmentünk a sícipőkért, a ruhákért és a sílécért. Délután pedig indultunk síelni. Amikor délután visszamentünk a szállásra, kaptunk forró csokit és sütit. Boldog voltam, mert én kaptam a legjobb síelésért járó kolompot. Estére pedig elfáradtunk, úgyhogy este hamar elaludtunk.

Kedd: Reggel rutinosan felkeltünk és mentünk reggelizni. Síelés előtt megnéztük, mindenünkmegvan-e. Mikor ezzel készen lettünk, mentünk és felhúztuk a síbakancsot. Aztán mentünk a buszmegállóba és elvitt a busz minket a sífelvonóhoz. Szuper volt a felvonó. Egész délutánig csak síeltünk. Aztán visszamentünk a házba. Pihentünk, aztán programok is voltak. Aztán vacsoráztunk, beszélgettünk és a nap végén alig volt erőnk állni.

Szerda: Reggel felkeltünk, aztán siettünk és mentünk is síelni reggeli után. Már nagyon tudtunk síelni és már csak úgy száguldtuk lefelé a dombokon, szuper volt. Délután nagyon vártam, hogy bemenjünk a melegedőbe. Onnan mentünk haza a szállásra és készültünk az estifarsangra. Nagyon jó volt, én doktor néni voltam, de sok jó jelmez volt még. Én elfáradtam, mert még táncverseny is volt. Nekem nagyon-nagyon tetszett.

Csütörtök: Reggel rutinosan keltünk, reggeliztünk, elkészítettük a szendvicseket, vettünk finom narancsot vagy almát és mentünk síelni. Síelés után egy kicsit pihentünk a szálláson, aztán izgatottan vártuk a két órát, mert jött hozzánk egy varázsló. Én majdnem mindent kipróbáltam. Tanultunk sok trükköket. Este pedig hamar elaludtunk, mert nagyon vártuk a másnapi síelést.

Péntek: Reggel újra elég korán keltünk fel, de én nagyon vártam a délutánt, mert elvittek minket a termálfürdőbe. Nagyon jó volt, mert volt egy kinti fürdő is. Este pedig karaoke est volt, bár mi nem értettük, mit énekeltek, de mi is énekeltünk egy magyar zenét.

Szombat: Ma izgatottan keltünk, mert ma síverseny volt. Elmentünk a síverseny helyére, és először lecsúszott mindenki, s aztán kezdődött a verseny. Mindenki szépen teljesített, érmet kapott mindenki. Aztán kaptunk hamburgert és narancslevet, finom volt. Aztán sajnos le kellett adni a sícipőt és a sílécet is. Este búcsú diszkó volt és mindenki kapott oklevelet. Már azért vágytunk haza. Hamar elaludtunk, mert másnap korán reggel indultunk haza.

Vasárnap: Hat órakor felkeltünk, már el is készültünk. Indultunk le reggelizni, aztán sajnos el kellett indulnunk. A busz elvitt minket a repülőtérre, aztán hazarepültünk.

Nagyon- nagyon jóvolt ez a hét. Köszönöm a svájci és az itteni embereknek, hogy lehetővé tették ezt a feledhetetlen hetet a szervátültetett gyerekek számára.

Fanni


Tackers reloaded

Dr. Vilmányi Csaba beszámolója

Ismét eltelt egy év, illetve kicsit kevesebb, mert az idei Tackers a tavalyi március közepéhez képest igencsak az év elejére került. Az a megtiszteltetés ért, hogy a gyerekekkel ellentétben, én visszatérhettem Anzere-be, mint fordító.

Az évek és a gyerekek száma is eggyel nőtt. Míg tavaly csak fiúkkal mentem, akik kemények voltak, most mindenki Zsuzsa nénije azzal keresett meg, hogy mit szólnék, ha két fiú és két lány társaságában tölteném a hetet. Mivel otthon is egy-egy a felállás, gondoltam miért ne. Ismertem a faházat, ahol alszunk, tudtam, hogy a múlt évvel ellentétben a srácoknak biztosan lesz idegen nyelven beszélő szobatárs, de ez az ő korukban nem lehet baj, gondoltam. Majd jól el-Activity-znek.

Mivel 3 szívtranszplantált ifjoncot kísértem, velük jó előre egyeztettük a szabályokat és a lehetőségeket. A negyedik versenyzőt, Katát, pedig már rég ismertem a korábbi rendezvényekről, így tudtam, csak jó sülhet ki az egészből.

Eljött a repülés ideje. Persze én késtem el egyedül, ahogy ez lenni szokott, de szóljon mentségemre, tényleg fontos dolgokat kellett intéznem. Igazából nem is késtem, csak én értem oda utoljára. Mindenki izgult, bár a különböző generációk nem pont ugyanazért.

Simán becsekkoltunk, és nekünk még a csomagjainkat sem akarták elvenni, nem úgy, mint az előttünk induló fiatalembernek, akinek kétszer is kipakoltatták a bőröndjét, és még fizettettek is vele, pedig nekünk is több cuccunk volt, mint amit a szabályok engednek.

Nyugodt repülés, majd a reptéren kis kavarodás, mert az ígért busz nem jött értünk, így az én örömömre vonattal mentünk tovább. A végére pedig egy kis buszozás, de csak rövid. Azonbansok kicsi sokra megy, összességében elég későn és fáradtan érkeztünk. Gyors helyzetjelentés haza, vacsi, alvás. Nekem még kis szociális esemény a korábbi ismerősökkel, akik nem voltaktúl sokan. Gyakorlatilag minden instruktor új volt, csak a vezető maradt a régi.

Az első nap bakancspróbával telt, és csak a legvégére maradt egy kis csúszkálás. Sajnos az idő sem volt velünk, mert elég hideg volt. Aki tanult síelni az tudja, hogy az első pár óra még nem az élvezeteké, hanem a küzdésé, de a mieink küzdöttek, és csak kicsit panaszkodtak, a hidegre, fájdalomra, unalomra, fáradtságra… Akárhogy is, soha nem kellett még csak hangosan rájuk szólni sem, és ez nem túlzás.

Második napi megfagyást követően, nagyon élveztük a termál melegét, és a csodálatos látványt, amit a fürdő nyújtott. Lassan az időjárás is mellénk állt. A csúcson, ahol a pályák voltak, kellemes napsütésben megbizonyosodhattunk róla, hogy a felhők felett mindig kék az ég, és ez nem csak a látvány volt, de ahogy a sítudás javult, a kedv is megjött. Szerdán már abba sem akarták hagyni a csúszást. Volt, aki félve, volt, aki bátran, mint egy kamikaze, volt, aki technikásan, és volt, aki egyszerűen csak jól. Zsuzsa néni is lécre pattant és napról napra csak ámult a fejlődés láttán. Én, tanulva a múlt emlékeiből, maradtam a hótaposónál, így sérülés sem volt. Esténként pedig a magyar gyerekek minden rendbontás nélkül játszottak. Hol a fiúk, hol a lányok szobájában, amik csak időnként mutattak természeti csapás utáni állapotot.

Eljött a síbemutató ideje és csapatunk két fővel is képviseltette magát, ami a kezdők között nem volt kis szó. Ekkor Katát és Mátét már csak nagy határozottsággal lehetett megállásra bírni a csúszások között.

A Gálaesten kitettek a gyerekek magukért, hisz egy kis tánccal is megtoldották a megbeszélt éneklést. Sajnos, ha gálaest, akkor az a végét jelenti valaminek. Következett a „RACE”, ahol minden kis versenyző tudása szerint mindent beleadva teljesítette a szlalom pályát, és büszkénsiklott át a célvonalon. A versenyt ezúttal egy síbalesetet szenvedett, majd később szervei általsok új életet adó gyermek emlékére rendezték, akinek a testvérének a lesiklása volt az etalon. Nagyon megható volt.

Nagy öröm volt számomra, hogy indulás előtt mindenki magának pakolt, és még ez idáig senki sem jelezte, hogy nem a saját gyereke ruháit találta a bőröndben. Végül is mindenki hazaért, gyerekek, ruhák, stb.

Remélem, a srácok sem meséltek rémtörténeteket a szigorról, ami megkeserítette a telelést, hisz megfenyegettem őket, hogy ne tegyék.

Jövőre jöhet a revolution, csak ne ellenem!

Dr. Vilmányi Csaba gyermekkardiológus,a Transzplantációs Alapítvány önkéntese

Híreinket a facebookon is követheti


Népszerű kiadványunk


KÖZELGŐ ESEMÉNYEINK