Mi is síelünk, 2012

Köszönet a TACKERS-támogatóknak!

tackers_logoA Transzplantációs Alapítvány 2005 óta biztosít lehetőséget szervátültetett gyerekek számára, hogy részt vegyenek a TACKERS-programon, valamint a Szervátültetettek Téli Világjátékán és az azzal párhuzamosan megrendezésre kerülő NICHOLAS Kupán.

Mégis, alig-alig van jelentkező e csodás programra, lasszóval kell fogni a gyerekeket, vagy talán a szülő félti, nem engedi? Pedig aki egyszer részt vett a fantasztikus téli kalandban, az utána már mindig szeretne menni. Sajnos, ez most szigorú szabályba ütközött, és csak olyanok jelentkezését fogadták el, akik még sosem voltak, teljesen kezdők.

Így került sor Dani, Timi és Zita utazására és kísérőjük Kiss Gabi volt, Szalmási Donát édesanyja, aki a TACKERS önkénteseként már másodszor segítette nyelvtudásban nem kifejezetten jeleskedő gyermekeinket.

Mindannyian megtanultak annyira síelni, hogy a Nicholas Kupán teljesítették a pályát, és érmet kaptak, de a legfontosabb, hogy beleszerettek a síelésbe és még szívesen maradtak volna.

Szalmási Donát már három TACKERS-programon vett részt, és ő olyannyira megtanult síelni, hogy őt ezúttal a Világjáték versenyzőjeként neveztük. Nem is csalódtunk benne, két ezüst és két bronzérmet szerzett az alpesi számokban (szlalom, óriás, szuper óriás, és paralel-szlalom).

Köszönet a Világjáték és a Nicholas Kupa szervezőinek a remek szervezésért; Kiss Gabinak, hogy reggeltől estig a gyerekek mellett állt és segítette őket; a felnőtt csapatnak, hogy vigyáztak Donátra, és köszönet a támogatóknak (PC Aréna Kft, Crydet Kft, Full-Tech Kft, Rotary Tabán Klub), hogy minden gazdasági nehézség ellenére, ismét sikerült négy gyereknek feledhetetlen élményeket szereznünk.

Szalamanov Zsuzsa


Élmény volt a javából...

Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy elmehettem síelni Svájcba. Nagyon jól éreztem magam, minden nagyon tetszett. Mindenki mindig mosolygott és kedves volt velünk. Köszönjük Gabriellának, hogy felügyelt minket és vigyázott ránk, mindenben segített nekünk. A síoktatók lelkesen, jókedvvel, türelemmel tanítottak minket.

Nagy élmény, hogy megtanultam síelni. Egy hét alatt megszerettem ezt a sportot, és már elhatároztam, hogy a szüleimet és a nővéremet is megtanítom. Rengeteg embert megismertem, gyakorolhattam az angol nyelvet és új barátaim lettek. Az esti programok közül a karaoke-party tetszett a legjobban. A csárdás táncelőadás is élvezetes volt. A pizza sütés is jól sikerült, alaposan belakmároztunk. Számomra az utolsó napon rendezett hócsata is nagyon vicces volt. A fiúk megfürdettek minket Zitával a hóban. Rengeteget nevettünk. Azt azért egy kicsit sajnálom, hogy lemaradtunk a kutyaszánozásról, mert ezt a programot nagyon vártam. Ettől eltekintve életre szóló élményekkel tértem haza és annyi mesélnivalóval a szüleimnek, hogy még most sem értem a végére.

Szeretettel: Németh Tímea

Képek a galériában


NÉPSZERŰ KIADVÁNYUNK


Keresés

TÁMOGASSA ALAPÍTVÁNYUNKAT!

10200885-32611135-00000000

A szervátültetett és szervre váró gyermekek és családjaik rehabilitációjáért!

KÖSZÖNJÜK ADOMÁNYAIKAT!

 


Feliratkozás levelezőlistánkra

Megszakítás