Mi is síelünk, 2011

TACKERS 2011

2011-ben a Transzplantációs Alapítvány ismét 6 gyereket tudott a svájci TACKERS-táborba utaztatni, ami őszintén szólva nem kis teljesítmény volt, mivel pályázatot sem nyertünk, támogatót sem találtunk erre a fantasztikus programra. Mégis úgy határozott az Alapítvány kuratóriuma, hogy inkább a tartalékunkból csippentjük le ezt a közel 1 millió Ft-ot, semmint hogy lemaradjanak gyerekeink a számukra más módon elérhetetlen téli kalandtáborról. Azt hiszem, az alábbi képek is igazolják, hogy nem volt rossz döntés...

A TACKERS megálmodója, a fáradhatatlan (májtranszplantált) Liz Schicktől levelet kaptam a tábor után, melyben azt írja, hogy a legszervezettebb, mindenhol pontosan megjelenő csapat a magyar trapi-csapat volt, és az egész tábor legjobb síelője egy magyar májtranszplantált fiú: Szalmási Donát. A csapat önkéntes vezetőjét, tolmácsát, Erdélyi Zsuzsát is külön kiemelte, megdicsérte. Büszkék vagyunk mindnyájukra!

Szalamanov Zsuzsa, aki az interneten „irigykedve” követte nap mint nap a csodálatos napsütésben síelő csapatot

Képek a galériában >>


A Transzplantációs Alapítványnak, ezen belül is elsősorban Szalamanov Zsuzsa fáradhatatlan szervezőmunkájának köszönhetően az idén is lehetőséget kapott hat trapi, hogy eljusson Svájcba a TACKERS-sítáborba, mely immáron 10. éve fogad a világ számos országából 8 és 15 év közötti transzplantált gyerekeket. A legnagyobb csapattal idén is az angolok képviseltették magukat, de az USA-ból, Izraelből, Finnországból, Romániából, Belgiumból és még számos helyről érkeztek különböző, új szervvel élő gyerekek.

A magyar csapat idén két új taggal indult a táborba, hiszen a régi motoros Szalmási Donát, az ugyancsak nem először részt vevő Tárnoki Virág, Juhász Viki, és Szűcs Bence mellett Gyurkó Szandi és Rózsa Viktor is csatlakozott a csapathoz. Juhász Panna Viki testvéreként, a svájci szervezők beleegyezésével, kiváltságos helyzetben ismét velünk jöhetett, persze csak azzal a feltétellel, hogy idén nem jön le egyszer sem helikopterrel a hegyről.

A repülőút közel két óra Genfbe, és nagy élmény a gyerekeknek, mert a svájci légitársaság csokival kedveskedik az utasoknak, úgyhogy alig várták, hogy végre érkezzen a stewardess a csokis kosárkával. A reptéren Bryce várt bennünket, aki egy nagyon laza – akárcsak a többi síoktató a táborban – kanadai srác, megszólalásig hasonló Dr. House-hoz, csak fiatalabb kiadásban. A kétórás autóút Anzere-ig nagyon jó hangulatban telt, mert Donát végig nehezményezte, hogy Bryce miért vezet úgy, mint az öreganyja, igazán beletaposhatna végre a gázba.

A szállás már ismerős volt az elmúlt évből, csak most jól kifogtuk a legfelső szintet a keskeny csigalépcsős faházban, ahol a szobába felmenni is felér egy félmaratonnal. A fiúk szerencsésebbek voltak, nekik az első emeleten jutott fürdőszobás, 3 személyes luxuslakosztály. Az első éjjel a csajok hajnali egyig viháncoltak, annyira fel voltak dobva az utazástól és az előttük álló napok történéseitől. Gondoltam, hogy másnap már maguktól bealszanak, mert a hegyi levegő, főleg, ha mozgással együtt jár, jó hatással van az ember alvókájára.

Minden reggel fél nyolckor volt ébresztő, aztán mosdás, öltözés után irány a reggeli. Idén sem volt jellemző a bőség a reggelire, egyszer volt talán tojás szalonnával, meg egyszer bundás kenyér, de főleg műzli és lekváros kenyér közül lehetett választani. Josh, a magyarok csapatvezetője elképesztően tudta keverni az előző estéről maradt csokikrémet az epres joghurttal, banánnal és tejes műzlivel, a látványtól is hasgörcsöt kapott az ember, nemhogy ha meg kellett volna ennem azt a kutyulmányt. Az ebéd a szokásos magunk által összerakott szendvics, meg némi csoki, vagy gyümölcs és persze a pályamelegedőbe felhozott, elmaradhatatlan fűleves volt. Háziasszonyok figyelem! Hogyan főzzünk a lehető leggazdaságosabban, ha a családunk ráadásul még válogatós is és minden este meghagyja a vacsi felét? Nagyon egyszerű, ezt a TACKERS szakácsai már tökélyre fejlesztették: borogass össze minden vacsoránál megmarad salátát, tésztát, szószt, és egyebet, majd merülő botmixerrel jól turmixold össze az egészet, míg az elegy a felismerhetetlenségig pépessé nem válik. Ezután önts hozzá kellő mennyiségű vizet, attól függően, hogy hány embert kívánsz megvendégelni. A fűszerezésre ne legyen gondod, ha kellően forrón tálalod a levest, úgysem érzi senki, hogy mit is eszik valójában.

Azért persze volt finom kaja is, mikor a helyi buszvezető elhozta a mobil pizzasütő kemencéjét. Ő egyébként nagyon kedves, mert amellett, hogy a pizzanappal megmentett bennünket az éhhaláltól, bárhol és bármikor szívesen megállt, ha hegyre baktató, sícipőben sínylődő TACKERS-es gyereket látott és felvette a buszára. A pizzára mindenki maga választhatta a feltétet, végre egy kis kényeztetés a gyomornak is!

Kényeztetésről jut eszembe, az időjárás volt az, ami a leginkább a kedvünkben járt egész héten. Mert ne csak az ételekről essék szó, hiszen elsősorban síelni mentünk, nem luxushotelba! Az érkezésünk előtti nap jó adag hó leesett, ami kitartott végig, mely nem kis teljesítmény tőle, ugyanis szikrázóan sütött a nap egész héten. Mindenki nagyon szépen lepirult, a legérdekesebben pedig Viki, aki egyik nap kicsit kevesebb naptejet kent az arcára és a síszemüvege körül élénkvörösre égett. Dr. Chin, a tábor orvosa ahányszor szembetalálkozott Vikivel az elkövetkező napokban, vidáman odaszólt neki, és kukkert formált a kezével a szemei előtt, jelezvén, hogy különlegesen jól mutat Vica a nagy bagolyszemű ábrázatával.

Napközben mindig választani lehetett, hogy ki marad síelni délutánra is, és ki megy le a szállásra kézműveskedni, vagy egyéb programokon részt venni. Mindig ebédnél írták össze a maradók listáját, de Josh hamar rájött, hogy Donáttól teljesen feleslegesen kérdezi meg, hogy mit szeretne délután csinálni, mert egyértelműen a FEKETE PÁLYA ALJÁIG LESÍELNI NAGYON GYORSAN volt a válasza. Donát ismét kiérdemelte a pálya ördöge címet, reggeltől estig pörgött, mint a mérgezett egér, egy pillanatra sem bírt megpihenni, ha várni kellett, inkább hátrafelé síeléssel szórakoztatta magát és a többieket. Szerintem egy nap kivételével, mindig ő kapta a nap kiemelkedő bakijáért, vagy teljesítményéért járó kolompot a saját csoportjában, ahol mellesleg minden kiscsaj belézúgott a hét végére. Én is nagyon meg voltam elégedve Donáttal, egyrészt, mert büszkeséggel töltött el, hogy a miénk a tábor legjobb síelője, másrészt pedig azért, mert csak egyszer veszett el a héten és viszonylag hamar elő is került. Ami még pozitívum volt tavalyhoz képest, a tisztálkodásában bekövetkezett fergeteges fejlődés, melynek részleteinek nyilvánosságra hozását titoktartási fogadalmam tiltja.

Bence, alias Ben akkorát nőtt tavaly óta, hogy a legmagasabb síoktató is meglepődött, hogy vetélytársa akadt. És ha már az előbb Donátról pletykáltam, hát Bencére is szemet vetettek a lányok. A síelésben is sokat fejlődött Bence, ha a lányok nem maradtak a délutánra, ő is csatlakozott Donátékhoz, és simán lesíelt ő is a feketén!

Virág helyettes tolmáccsá lépett elő, amíg én a kezdőket istápoltam, ő a haladó csapatban segédkezett. Ügyesen megértett sok mindent, és amit szeretett volna, azt simán el tudta mondani, csak a bátorságát kellett hozzá összeszednie. Viki is besegített, mikor egy kis térdbicsaklós baleset után visszafokozta magát a kezdőkhöz Szandi és Viktor csapatába, a skót származású Morvan-nek tolmácsolta a magyarok óhajait.

Viktorról is essék pár szó, mert nem kis teljesítményt vitt véghez. Életében először volt a lábán síléc, de az utolsó napon megrendezett versenyen, mint egy sok szezont maga mögött tudó síelő jött le a pályán. Ráadásul idén nem is a tanulólejtőn jelölték ki a szlalompályát, hanem az eggyel meredekebb szakaszon, ahol a kezdők eleinte csak lesétálva juthatnak le az aljába. Szandi is nagyon klasszul teljesítette a versenyt, jövőre akár mindketten bekerülhetnek a középhaladók közé.

Panna idén ígéretéhez híven kihagyta a kórházi látogatást, de szigorú is voltam vele, ami a felvonózást illeti. Először én vállalkoztam rá, hogy a csákányoson felmegyek vele, de miután félpályánál magával rántott róla, jobbnak láttam, ha Josh-ra bízom ezt a megtisztelő feladatot. Mivel Panna könnyű, őt felemeli a felvonó a talajtól, ezért úgy mentek fel minden alkalommal, hogy Josh Panna sisakjára támasztotta a könyökét. Úgy nézett ki, mint aki kocsmázik, főleg, hogy a búcsú estére előadandó „Az a szép, az a szép” c. magyar nótát énekelte közben.

Annyi mindenről tudnék még írni, pedig nagyon rövidnek tűnt a hét, mégis rengeteg dolog történt, rengeteg színes programot kínáltak a gyerekeknek. Volt kutyaszánozás, farsangi karaoke-est, belekóstolhattak a gyerekek a leendő transzplantált nagykövetek prezentáció-készítésének titkaiba, volt kincsvadászat a városban, gyöngyfűzés, ragasztás, festés, rajzolás.

Csak azt tudom tanácsolni minden trapi gyereknek, hogy a nyári táborban kérdezzétek ki a síelőket a többi részletről is, hátha többen is kedvet kaptok jövőre és csatlakoztok a Svájcba indulókhoz.

Szalamanov Zsuzsának és az alapítványnak pedig még egyszer köszönjük, hogy eljuthattunk a táborba és reméljük ez még sok éven át így lesz majd.

Erdélyi Zsuzsanna
2011. március 27.

Híreinket a facebookon is követheti

Népszerű kiadványunk