Gyermeknap 2007-2009

2009: Hyunday Motorosnap

Elő-gyermeknapot tartottunk ismét a Budapesti Különleges Mentők segítségével, és most megint a 2 évvel ezelőttihez hasonlóan motorozhattak kicsik és nagyok. Az AutoBinck szalon rendelkezésünkre bocsátotta a területét, a BKM hozta a tanuló motorkerékpárokat, quadot, és gyönyörű nagy motorokat, és a kedves és szép oktatókat. A Transzplantációs Alapítvány szervezésében még 9 csoda-motor érkezett (Virág barátai, Joe doktor bácsi, alias Dr. Szabó József transzplantáló sebész, és az Irigy Hónaljmirigy együttesből Uszi, Imi, Feri, Tomi). Hoztuk a szokásos csoda finom pogácsákat, és édes rágcsákat, így a 32 gyerek és szüleik számára szinte elrepült a 10-14 óráig tartó rendezvény. Eljöttek a Donáció-Transzplantáció Nagyköveteiként Ulmann Mónika és Dés László is, sajnos a meghívott média csak igen csekély számban képviseltette magát.

Pedig igazi csodákat láthattunk, ahogy Bogyor Áron, akinek a járás bizony nem egyszerű dolog, szárnyakat kapott a motoron. Igaz, anyu-apu gyomra görcsben állt egész idő alatt, de Áron bebizonyította, hogy ő is ügyes lehet valamiben. A legbátortalanabbak is rövid idő után „száguldoztak” a bólyák között, és a nagyon bátrak a nagymotorokon területen kívülre is kiszáguldottak (persze a hátsó ülésen kapaszkodva).

Az idő ragyogó volt, a hangulat kitűnő, és mi szervezők boldogok, hogy megint sikerült örömet szereznünk sok-sok családnak.

Képek a galériában >>


2008: Budaörs Repülőnap

Az égiek is velünk voltak! Pünkösd vasárnapján, a szervátültetésre váró-, és szervátültetett gyerekek számára rendezett Repülős Napon.

Gyönyörű napsütésben sikerült ismét egy vidám, és nem mindennapos vasárnapot együtt töltenünk A Goldtimer Alapítvány elnökének, Hajdú Károlynak és a Budapesti Különleges Mentők Alapítvány alapítójának, Fekete Zoltánnak köszönhetően.

A Budaörsi repülőtérről indulhattak trappancsaink egy különleges, a világon egyetlen működő LI-2 tipusú, 22 személyes repülőgéppel megtekinteni Budapestet madártávlatból.

A sétarepülésen Bochkor Gábor (Bocsi) is elkísérte a vese-, máj-, tüdőtranszplantáción átesett, illetve a szervátültetésre még váró gyerekeket, és egészséges testvéreiket. Többségük először ült repülőgépen, de még a legkisebbek is nagyon bátran viselkedtek, pedig a repülés igen csak huppanós, és zajos volt ezzel a gépcsodával. Néhányan megismerkedtek az ülés háttámlájában elhelyezett zacskóval, de mindenki nagy élménnyel gazdagabban ért földet.

Képek a galériában >>


2007: Budaörs Motorosnap

Veterán autók és motorok, valamint sztárvendégek körében tölthettünk el egy felejthetetlen napot! A sztárvendégekkel motorozhattunk is, a végén pedig mi is kipróbálhattuk, hogy is megy nekünk a motorozás (sajnos, csak kis motorokon).

motorosnap2007

A játszóházban kicsik-nagyok rajzoltak, ügyeskedtek, a Magyar Mesezenekar pedig egész nap jó hangulatot teremtett. Legnagyobb meglepetésünkre még ajándékcsomagot is kaptunk.A szülők is élvezték (főleg az apukák) a szebbnél-szebb veteránautókat, és mint mindig, ha valamilyen TRAPPANCS - rendezvény van, jókat beszélgettek egymással.

Köszönjük a Budapesti Különleges Mentők csapatának, és vezetőjüknek, Fekete Zoltánnak ezt a fantasztikus június 2.-i Gyereknapot!

Képek a galériában >>


NÉPSZERŰ KIADVÁNYUNK


Keresés

TÁMOGASSA ALAPÍTVÁNYUNKAT!

10200885-32611135-00000000

A szervátültetett és szervre váró gyermekek és családjaik rehabilitációjáért!

KÖSZÖNJÜK ADOMÁNYAIKAT!

 


Feliratkozás levelezőlistánkra

Megszakítás