Astellas családi hétvége 2012-2016

Astellas Családi Hétvége, 2016. szeptember 7-9.

kirandulas-2Csodálatosan sikerült az idei őszi családi hétvégénk. Kifogástalan volt a szálloda, a környék, az idő és a társaság pedig egyszerűen felülmúlhatatlan. Most az egész társaság egyben volt, együtt másztunk, együtt mulattunk...a két új családnak is sikerült azonnal beilleszkednie. 126 fő vett részt az idei programon, ebből 53 gyerek, közülük 28 szervátültetett (7 szív-, 11 vese-, 8 máj-, 2 vese+májtranszplantált). Az önkéntes segítők is vesetranszplantáltak, a családok jelentős részében pedig az egyik szülő a gyermeke szervdonora. Úgy búcsúztunk vasárnap reggel, hogy "jövőre veletek újra itt!"
Köszönjük az ASTELLAS Pharma Kft. támogatását!

 

Képek a galériában >>


2015: XIII. Astellas Családi Hétvége

2015_visegradAz idei Astellas Családi Hétvégének ismét több, mint száz résztvevője volt. Ennél tökéletesebb hétvégéről álmodni sem lehetett volna, hétágra sütött a nap!Kezdtük pénteken a Reneszánsz Étterem királyi lakomájával, majd mikor a pocakok már tele voltak, beindult a gyerekeknél-felnőtteknél egyaránt kedvelt karaoke. Csak Baranyai Andor hiányzott közülünk nagyon, de nagyon!

Szombaton a felújított Dömös hajóval Szentendrére kirándultunk, ahol 3 csoportra oszolva, idegenvezetővel megismertük a csodás kis városka történetét. A nap ragyogott, így visszaérve Visegrádra, mindenki a medencébe vetette magát. Este vacsora a látványkonyhás Étkek Házában, majd az Argentínában járt sportolók - Gyurkó Szandi és Szendi Jani - képes beszámolóját hallgattuk, és Török Tomi nyári táborunkban készült filmjét néztük nagy élvezettel. Utána bowlingozás, wellnessezés, beszélgetések zárták a napot.

Vasárnap reggeli után a szálloda buszai felvittek minket a visegrádi bobpályára, ahol 12 óráig kicsik-nagyok, merészek és kevésbé merészek csúsztak annyit, amennyit csak bírtak!

A szállodába visszatérve nagy lángosozással zártuk a rendezvényt, aki pedig ráért, nyugodtan maradhatott és élvezhette a szálloda medencéjét az igazi nyári napsütésben.

Köszönjük az Astellas cégnek ezt a csodás hétvégét!
További támogatóinkat sem hagyhatjuk ki, úgymint: Norvég Civil Támogatási Alap, Visegrád Város Önkormányzata, Visegrádi Bob, Zahoray család és a Hotel Visegrád.
Külön köszönet Jakab Ivettnek, aki folyamatosan fotózott!

Képek: galéria 1 >>

                galéria 2  >>

                galéria 3 >>

                galéria 4 >>


2014: XII. Astellas Családi Hétvége

fellegvar_csoportkep

(lánykori nevén Szervátültetett Gyermekek Napja) Visegrádon - 2014. szept. 5-7.Az idei őszi programunk kicsit más volt, mint az előzőek, mivel szerdától péntekig egy Nemzetközi Transzplantációs Konferencia előzte meg, ami a szervátültetett gyermekek rehabilitációjáról szólt. Nemcsak nemzetközi, de hazai párbeszéd sem volt még eddig ebben a témában a gyerekekkel foglalkozó civilszervezetek és a szakma között. A konferencia után a résztvevők még egy napot együtt tölthettek az Aszellas Családi Hétvége résztvevőivel.

A program dús volt - hajókázás a Dunakanyarban, lovagi torna a Salamon toronyban, kirándulás a Fellegvárba, fejedelmi lakoma a Reneszánsz Étteremben, lángosozás, bowlingozás, wellnessezés...de erről legjobban egy résztvevő édesanya számolt be. Köszönjük az Astellas Pharma Kft sokadszori támogatását, és a Visegrádi Önkormányzat segítségét.

Képek a galériában >>


2013: XI. Astellas Családi Hétvége

Aktív rehabilitáció Debrecenbenastellas2013A XI. Astellas Családi Hétvége (leánykori nevén: Astellas Gyereknap) 2013. szeptember 13-15. között, Debrecenben került megrendezésre, ahol a szervátültetett gyerekek és családjaik ismét egy felhőtlen közös hétvége részvevői voltak.

Az érkezést követően rögtön lehetett csobbanni az Aquaticum medencéiben, majd este a vacsorát követően, a gyerekek táborról készült filmjének ünnepi premier vetítésén vehettünk részt, valamint meghallgathattuk a Szervátültetettek Világjátékáról szóló érdekes beszámolókat.

Szombaton a Hortobágyé volt a főszerep. Kicsit esett, kicsit fújt, de mindenki élvezte a lovaskocsikázást, a szürke marha-csordák látványát, a csikós bemutatót, a vadaspark-látogatást és a finom ebédet a nagy csárdában, a Kilenclyukú híd tövében. Az este elmaradhatatlan programja volt a gyerekdiszkó, míg a felnőttek Tokaji borkóstolón vehettek részt.

Vasárnap a csapat egyik fele a debreceni Kultúrparkban (állatkert + vidámpark), a másik fele a Déri Múzeumban szórakozott, művelődött.

Köszönjük az Astellasnak a lehetőséget és a támogatást, hogy egy hétvége erejéig megint csak a mosolyé, a vidámságé, a barátságoké, a szervátültetett gyerekeké és családjaiké volt a főszerep.

Képek a galériában >>


2012: X. Astellas Gyereknap

Aktív rehabilitáció: Astellas gyereknap Sopronban

Köszönjük az Astellas Pharma cégnek, hogy immár 10. alkalommal megrendezhettük a szervátültetett és átültetésre váró gyerekek napját! A rendezvény idén is Sopronban, egy élménydús háromnapos családi hétvége keretein belül zajlott le.

Amikor idén nyáron először jártam a transzplantációs alapítvány gyerekrendezvényén a balatoni táborban, nem tudtam, mire számítsak. Igaz ugyan, hogy ismertem az alapítvány hátterét és célkitűzéseit, és korábban önkéntesként segítettem az alapítványnak technikai, fordítási és egyéb feladatokban, de olyan rendezvényen még nem jártam, ahol a „feladat” nem más, mint a kikapcsolódás.

Félig-meddig külsős látogatóként, a nyári táborban a leginkább szembeötlő a közvetlen, barátságos hangulat és a programok sokszínűsége volt. Mindez könnyedén és gördülékenyen zajlott, akár egy jó bűvészmutatvány – a rengeteg háttérmunka nem látszik, de az eredmény szórakoztat és elvarázsol.

Így az Astellas-gyereknapon már biztos voltam benne, hogy ismét hasonlóan színvonalas programban lesz részünk. A soproni Lővér Hotel gyönyörű környezetben fekszik, a kora őszi napsütés is a kirándulós programoknak kedvezett.

Az érkezés estéjén a hotel alsó szintje megtelt gyerekzsivajjal. A tizedik Astellas-gyereknap alkalmából a nyitóesten a gyerekek köszöntötték Csabát, aki az Astellas képviseletében támogatja az iskolakezdést megédesítő szeptemberi gyereknapokat már tíz éve, és eközben családjával együtt ő is a közösség részéve vált. Jó volt látni, hogy nem egy gyerek (ma már inkább fiatal felnőtt) a jelenlévők közül a kezdetektől részt vesz és visszajár az Astellas-gyereknapokra.

Szombaton reggel egyórányi buszozás után megérkeztünk Muggendorfba, ahonnan a Myrafälle-vízeséshez kirándultunk. A zuhatag felett cikkcakkban fahidak és lépcsők vezetnek meredeken felfelé – a gyerekek ismét bizonyították, hogy erőnlét és fürgeség szempontjából sincsenek hátrányban nem transzplantált társaikkal szemben. Az esti diszkóban pedig Andor, Timi és Ivett fáradhatatlanul tanították a kicsiket új mozdulatokra.

Vasárnap délelőtt a Fertő-tavi hajózás a szikrázó napsütésben már igazi pihentető program volt, a Harrer csokoládégyárban tett látogatás (és persze csokikóstolás) pedig megkoronázta a kirándulást.

Érződött, hogy a transzplantált gyerekek családjai igazi közösséggé formálódtak – ugyanakkor nagyon nyitottak és elfogadók másokkal szemben is. Ami a rehabilitációt illeti, sok családban lehetetlen megállapítani, hogy melyik gyerek kapott új szervet valamilyen súlyos alapbetegséget követően, hiszen a testvérek egyformán ügyesek, elevenek, ezzel is bizonyítva az alapítvány legfontosabb üzenetét: a transzplantált nem beteg, hanem olyan gyógyult ember, aki ismét hétköznapi, „normális” életet élhet.

Képek : galéria 1 >>

                  galéria 2 >>

                  galéria 3 >>

                  

 

Híreinket a facebookon is követheti

Népszerű kiadványunk