• A Szervdonáció és Transzplantáció Európa- és Világnapja -2013. okt. 12.


    A Szervdonáció és Transzplantáció Európa- és Világnapját hetedik éve ünnepeljük Magyarországon.
    A délelőtti sportolás hagyományos része a rendezvénynek. Ekkor tudjuk megmutatni, hogy az új szervvel élő emberek teljes életet tudnak élni, felveszik  a versenyt akár az élsportolókkal is. A délelőtti sportprogramon a szervátültetett gyerekek, felnőttek olimpikon úszókkal és a transzplantáló-, illetve a szervátültetettek utógondozását végző orvosokkal közös váltóban versenyt úsznak. A váltóúszás után következik a foci. Nagyra becsült nagykövetünk, néhai Bicskei Bertalan szívét-lelkét beleadta minden évben a szervezésbe és a játékba is. Miután eltávozott közülünk, két évig szüneteltettük a sportot… Az idei résztvevők ismét rangot adtak a versenynek, mert az úszócsapat tagjai voltak a többszörös világbajnok és világbajnoki érmes szervátültetett sportolókon kívül (Medves Jánosné, Papp Károly, Gyurkó Alexandra) a sokszoros olimpiai érmes nagykövetünk, Güttler Károly, fiatal olimpikonjaink: Mutina Ági, Joo Sára, Sztankovics Anna, Kovács Zsanett, Dara Eszter és az újonnan világbajnoki címet szerzett vízilabda válogatott tagja, Szívós Márton. …és ne feledkezzünk meg a feltörekvő fiatalokról, akik nemrég kezdtek el úszni és reméljük, hogy hamarosan a TRAPPANCS Egyesület színeiben, a szervátültetettek csapatában szerepelhetnek a 2014 évi Európa Játékon Krakowban! Jegyezzük meg a nevüket: Vargha Simon (vesetranszplantált), Domonkos Ádám (májtranszplantált), Molnár Farkas Márk (vese-máj transzplantált)!on.

    A foci is nagyon jól sikerült. Bicskei Bertalan követőkre talált, az MLSZ SE teljes szívvel mellénk állt. Örömmel jöttek, és vállalták a jövőre nézve is bármikor, hogy összemérjük erőinket. A kezdőrúgást az 5 éves Varga Domi végezte, aki télen kapott vesét-májat, és él-hal a fociért, nem is akárhogy űzi! Több gólt viszont legjobb barátja, a szintén vese-máj transzplantált 13 éves Márkó rúgott be az MLSZ kapujába. Sajnálhatja, aki nem volt ott!

    Képek a sportprogramról >>

Megszakítás